Még mindig az egyik legjobb X-Akták pótlék a Fringe. Ha nem tudod, miért, akkor tartunk egy gyorstalpalót: Itt is van csaj-pasi nyomozópáros, az egyikük szőke és jól néz ki (a szépséges Anna Torv alakításában), a másikuk borostás, tejbetök mosolyú és Dawson legjobb haverja volt évekkel ezelőtt (Joshua Jackson). Beszereznek maguk mellé egy tényleg őrült tudóst, Peter apját, Waltert (John Noble), akiről szépen lassan aggasztó tulajdonságok derülnek ki, maradjunk annyiban, hogy előbb mennénk tesztalanynak egy vietnámi piaci plasztikai sebészhez ingyen és bérmentve, mint hozzá, ha azt mondaná, csak egy tablettát kellene bevennünk, utána pedig megmérné a vércukrunkat. A végén még azon kapnánk magunkat, hogy a tekintetünkkel gyújtjuk meg reggel a gázt a kotyogó alatt. Ők és néhány barátjuk alkotják az FBI Áltudomány részlegét, jönnek a természetfeletti ügyek, akad átívelő szál is, lesznek szuperképességű főgonoszok, segítők, szex, szerelem, gyengédség, és logikai bakik nagy tömegben. De kit érdekelnek, amikor olyan veszettül szórakoztató az egész?

Az előző széria végén ott hagytuk abba, hogy Peter hirtelen kiíródott az idővonalból, eltűnt az éterben, a műveletet pedig egy egész hadseregnyi Megfigyelő követte élőben a helyszínről, jó hogy sajtos popcornt és mozifotelt nem hoztak magukkal az élvezet fokozása érdekében. A nehezen összerakott, „ki tudja mire képes ez a vas” típusú gép elindult, a két világ között szabad lett az átjárás és szabad lett a csók. Innentől pedig az előbb említett szórakoztató logikai bakik sorozata kezdődött el.

A tovább gomb után spoilerekkel folytatjuk!

Peter eltűnésével igen nehézkesen indul be az évad. Nem is nagyon történik semmi, Walter folyton megijed, Olivia értetlenkedik, új alakváltók jönnek, mígnem elveszettnek tűnt főhősünk úgy bukkan elő a Raiden tó aljáról félmeztelenül, mintha valami régi Take That klipben lenne. Senki sem hisz neki, az állandó bizonygatás, miszerint „de bizony hogy én vagyok az” egy idő után kissé unalmassá kezd válni, aztán egy váratlan pillanatban az írók leálltak az alkohollal.

Visszahozták David Robert Jonest, akinél jobb sorozat-főgonosz nem sok létezik a történelemben. A vele indult átívelő szál elég izgi, félsz az embertől, tudod, hogy bármit megtehet, és még csak a golyó sem fogja, terminátorként állja a fémet, és feltett szándékában áll eltörölni mindkét univerzumot. Jared Harris istentelenül jó színész, remek Moriarty volt például az utolsó Sherlock Holmes filmben, az Árnyjátékban is, de a Mad Menben sem könyörögtünk az íróknak, hogy ugyan írják már ki a történetből. Miért éppen itt kezdene el hibázni? Tőle független viszont az a tény, hogy az évad erősen hullámzó színvonalú volt, az írók bakijait sajnos a színészi játékok nem tudják ellensúlyozni, a túlzott romantika pedig nem tett jót a sztorinak, néha már-már annyira szirupos epizódokat nyomtak le a torkunkon, amelyek nem sokban különböztek egy jól kifejlett Zámbó Jimmy daltól.

Bármennyire is érződik úgy (hozzáteszem, jogosan), hogy a széria tele van logikai bakik sorozatával, valamiért mégis jótékonyan elfelejtjük mindet, hiszen az évad sztorijának van eleje, van vége, látszik, hogy tényleg ott lebegett felettük a kasza, úgyhogy akár be is fejezhették volna a történetet a gonosz Bell kiiktatásával, és világuralmi törekvéseinek visszaverésével, hogy aztán Olivia és Peter boldog családként éljen tovább. Akkora happy end került kilátásba, hogy azt az űrből is tisztán látták volna azok az UFÓ-k, akik köztudottan folyamatosan hozzák-viszik a mi jó öreg Pataky Attilánkat. Lee ügynök is megkapja Boliviát, áthúz a kávé nélküli pokolba (értsd: a párhuzamos univerzum), az eredeti páros között pedig dúl a lamúr, jön a gyerek, mindenki mosolyog, mint valami jamaikai kommunában. Mi kellene még? Vattacukor? Konfetti? Szálak elvarrva, öröm, boldogság, gyerek, kutya, ingyen sör, mígnem az alkotóknak jobb ötletük támadt.

A jövőbe kitekintő rész adja majd az alapot az ősszel induló befejező 13 részhez, a Megfigyelők átveszik az uralmat, totális diktatúrává válik a Föld, a csapat pedig ezt megelőzően beborostyánozza magát az örökkévalóságnak. Nem rossz koncepció, de nyilván meg kell majd változtatni a jövőt ahhoz, hogy igazi befejezést kaphasson a sorozat. Hatodik évad úgy néz ki, nem lesz, ezt a csonka ötödiket is nehéz volt kibulizni, szóval valahogy meg kell oldani a helyzetet, amiben nagy valószínűséggel nem kis szerepe lesz majd a kopasz, kalapos Szeptembernek, Olivia aktivált szuperképességeinek, na meg több hektoliternyi Kortexifannak. Csak azokat a nevetséges tarajos süllé változó embereket kellene elfelejteni, mert őket elnézve nem nagyon lehet másra gondolni, mint a forgatókönyvírók súlyos drogaddikciójára.

Olvasd el a TV Player további sorozatkritikáit is!