A Grammy-gála forgatókönyvírói sem bírták ki, hogy ne reagáljanak az idei év egyik legnagyobb botrányára.

Természetesen megint Will Smithről és az ő ikonikus pofonjáról van szó, amit az Oscar-gálán osztott ki a feleségén viccelődő Chris Rocknak. Egy hét telt el azóta, és már most ki merjük jelenteni, hogy a színész kitörése poptörténelmi jelentőségű pillanat, amire természetesen az egész szórakoztatóipar igyekszik reagálni ilyen vagy olyan módon.

Most a Grammy egyik fellépője, az amerikai komikus, Nate Bargatze tolt le egy geget a színpadon, amikor bukósisakban jelent meg, hogy felvezesse a következő kategória győztesét.

Azt mondják, hogy a humoristáknak most már ezt kell viselniük, ha díjátadókon akarnak viccelődni – mondta, majd hozzátette, hogy a bukósisak nem védi az arcát, így inkább csak arra jó, hogy megmutassa a támadóinak, hova kell ütni.

Közben Will Smith biztosan nem szórakozik ilyen jól:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában