A rendellenesség neve egy Georges Gilles de la Tourette nevű francia neurológustól származik, aki elsőként írta le a betegséget a XIX. században.

Ha még nem hallottál erről a ritka betegségről, akkor a popkultúrában nem túl messzire visszanyúlva ajánljuk szíves figyelmedbe az Árva Brooklyn című Edward Norton-mozi előzetesét:

A film főhőse is Tourette-szindrómában szenved, melynek legszembetűnőbb tünetei közé tartoznak a kényszermozgások (tikkelésnek is hívják), az akaratlan, hirtelen és ismétlődő hangadások, vagy akár a kényszeres káromkodás. A tünetek igen széles skálán mozognak, súlyos esetekben a beteg olyan ismétlődő mozgásokba kezdhet – mint például különböző testrészeinek ütögetése vagy az öklének, netán fejének kemény tárgyakhoz csapkodása –, melyek miatt képes akár magában is komoly kárt okozni.

Szerencsére egy meglehetősen ritka rendellenességről van szó, hiszen tízezerből 5 és 50 közötti gyermeket érinthet valamilyen formában, ráadásul gyógyszeres kezeléssel, pszichoterápiával és megfelelő stratégiák kidolgozásával a tünetek mérsékelhetőek, sőt, felnőttkorra maguktól meg is szűnhetnek.

Az idén harmincéves Anita is ebben a rendellenességben szenved, ami neki komoly küzdelmet jelentett a húszas éveiben. Még azért is harcolnia kellett, hogy egyáltalán diagnosztizálják nála a betegséget, mert az orvosok kezdetben nem vették komolyan a problémát, addig pedig, amíg az ember azt sem tudja, mi a baj vele, nehezen kezdődhetne el az elfogadás és a gyógyulás folyamata.

Anita egy szép és sziporkázó lány, akit az angolul értőknek igazi élvezet hallgatni. A tikkelés, a fura mozdulatok ott vannak, és az interjú végi elköszönés is meglehetősen viccesre sikerül, de mindemellett az embert teljesen leveszi a lábáról a lány humora, energiája és intelligenciája. Neki végül sikerült felülkerekednie, ma már teljesen jól érzi magát a bőrében és videojátékos streamerként százezrek követik.

Még egy kis pikáns közjáték is elfért az interjúban, amikor Anita arról beszél, hogy szex közben nem jön elő a tikkelés, olyankor ugyanis egész másra összpontosít az ember, ez azonban csak akkor van így, ha jól érzi magát az ágyban. Ezzel kapcsolatban elmeséli, hogy volt egy srác, akit sajnos sikerült ágyékon ütnie, ami amellett, hogy igen kínos élmény lehetett mindkettejüknek, tudjuk jól, hogy mit jelent. A sztori poénja, hogy ennek ellenére még öt évig jártak az illetővel, szóval a srác biztosan fejlődött közben a jó irányba.

Íme a remek néznivaló, amihez tényleg szükség van nyelvismeretre:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában