És nézd meg az egyetlen klipet is, amit forgattak hozzá.

Még mindig nem igazán tértünk magunkhoz azok után, hogy a The Prodigy Keith Flintje öngyilkos lett. Épp ezért hallgattunk egész nap Prodigyt, és elővettük Flint szólólemezét is, amiről a legtöbben azt sem tudják, hogy létezik. Tulajdonképpen nem is igazán szólólemez ez, mivel Flint néven bandát alapított Keith, amelyben még a The Prodigy korábbi gitárosa, Jim Davies is pengetett, és amolyan punkos beütésű cucc volt, mi más is lehetett volna, ahhoz volt hangja a frontembernek, és jól is állt neki az egész ügy.

A Device #1 nevezetű lemezről két kislemez is kikerült, az Aim4-ra még klipet is forgattak, amit egyébként anno a zenetévék ha nem is rongyosra, de játszották, pedig bőven nem ez volt a legerősebb track a lemezről, de a klipet legalább az a Jonas Åkerlund rendezte, aki a Smack My Bitch Upot is összehozta. Mondjuk a két videó köszönőviszonyban sincs egymással. A Flint-album aztán nem jelent meg, állítólag Keith nem akarta, hogy valamiért kijöjjön, de utat talált magának a neten, Åkerlund oldalán pedig megnézhető a videoklip is.

Hallgasd meg most két Prodigy-album között a Device #1-t, amiben külön érdekesség, de a lemezt záró NNNNN tulajdonképpen a Baby's Got a Temper egy alternatív verziója. Nem volt ez olyan rossz.

Flint - Device #1 - YouTube

Sign in now to see your channels and recommendations!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában