Harry Benson 1964-ben kapott megbízást, hogy fotózza le a Beatles nevű népszerű angol beatzenekar párizsi látogatását, és az ottani Beatlemániát. Ezekben az években a liverpooli srácok még megközelíthető, közvetlen arcok voltak, akik még nem telítődtek az őket állandóan leső médiával, így aztán Benson elképesztően közel jutott a Fab Four tagjaihoz. A párizsi túra csak a kezdet volt, a skót két éven keresztül kísérte a bandát, és velük volt Amerikában 1966-ban, amikor Lennon ledobta verbális atombombáját, mely szerint „nagyobbak, mint Jézus Krisztus.” Az elmúlt évtizedek során kiderült, hogy a Beatles örök, sőt, maga a történelem, amin keresztül levezethető a huszadik század második fele, így egyenesen következik, hogy minden egyes fotó kordokumentum, de lehet, hogy már túlzásokba estünk. A lényeg, hogy ebben a 272 oldalas, keményfedeles albumban több száz zseniális, korábban kiadatlan fotó szerepel, egyéb értékes tartalmak mellett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés