Megpróbáltuk összeszedni a filmtörténelem huszonöt legemlékezetesebb verekedős jelenetét. Hogy miért pont ennyit? Valahol meg kellett húznunk a határt és a negyedszáz szép kerek számnak tűnt. Egyébként is, ha mindent lejegyeztünk volna, ami hirtelen eszünkbe jut, egy százas lista sem lett volna elég, arról nem is beszélve, hogy úgy nem lehetne miről vitatkozni a kommentszekcióban. Természetesen nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ebbe az összeállításba nem lehet belekötni. Szerinted mit hagytunk ki?

1. Harcosok klubja – El akartam pusztítani valami szépet

Edward Norton és Jared Leto naturális képekkel elmesélt verekedése a film egyik csúcspontja, bár nézni nem könnyű, az biztos. A névtelen főhős féltékenységében addig üti ellenfelét, míg annak arca el nem torzul. Szinte érezni, ahogy reccsen a csont és szakad a bőr.

2. Volt egyszer egy... Hollywood – A Manson-banda vs. Cliff Booth

Véres erőszakon ritkán derülünk annyira, mint Tarantino zseniális hangulatfilmjének fináléján. Egy ártatlan várandós lány lemészárlását várjuk, csak épp Tarantinót nemigen érdeklik a történelmi tények. Az ő verziójában a Manson-banda rossz házba megy be, ahol Cliff módszeresen agyonveri őket, a nézőnél pedig a megkönnyebbült sóhaj egy másodperc alatt vált át visítva röhögésbe.

3. Creed – Adonis Creed vs. Leo Sporino

A Rocky-franchise folytatása tele van hihetetlenül fényképezett bunyókkal, nekünk mégis a címszereplő első profi mérkőzése tetszett a legjobban. Ez a vágások nélkül prezentált két menet szinte szétrobban az energiától.

4. Kincs, ami nincs – Charlie és Alan a kalózok ellen

Egy hosszabb listába egyébként simán elfért volna a Terrence Hill-Bud Spencer életmű egy igen tekintélyes része, de mint mondtuk, valahol meg kellett húzni a határt. Ha pedig csak egy bunyót választhatunk ki a kedvelt duó portfóliójából, az biztosan a Kincs, ami nincs fináléja lenne, melyben a két főhős megmenti Pongo Pongo szigetét a gonosz kalózoktól.

5. A híres Ron Burgundy legendája – A híradósok csatája

Wes Mantooth, a 9-es csatorna esti híradójának bemondója és Ron Burgundy már régóta szálka egymás szemében, de egészen a nagy bunyóig csak a sértések röpködnek közöttük. Aztán egy nagyjelenetben végre megtörténik a leszámolás, amibe becsatlakozik a kanadai állami tévé munkatársaival kezdve egészen a történelmi ismeretterjesztő csatorna jeleseivel bezárólag a televíziós szakma krémje. Ennyi frenetikus cameót ritkán látni egy helyen.

6. Eastern Promises – Gyilkos ígéretek – Bunyó a gőzfürdőben

A londoni orosz maffia feje úgy dönt, hogy egy szerencsétlen incidens miatt a fia helyett beáldozza annak bizalmasát, Nyikolajt, akit elküld egy olyan találkozóra, ahol szakmai egyeztetés helyett gyilkosok várják. Egy Cronenberg-filmről beszélünk, így az akció legalább annyira brutális, mint amennyire izgalmas.

7. A Bourne-ultimátum – Jason Bourne vs. Desh

Nehéz kiválasztani a Bourne-sorozat legizgalmasabb bunyóját, hiszen akad néhány látványos mutatvány, nekünk viszont valamiért ez a késsel, ököllel és könyvvel vívott párbaj maradt meg a leginkább. Persze lehet velünk vitatkozni.

8. Mátrix – Neo vs. Smith ügynök

És most nem a folytatás CGI-vel méginkább nyakon öntött verekedésére gondolunk, melyben Neóra egy seregnyi Smith ügynök támad, és nem is a harmadik rész nagy leszámolását idézzük fel. Nálunk a '99-es első rész fináléja az abszolút csúcs. Kíváncsian várjuk, hogy a Mátrix: Feltámadások tudja-e ezt überelni.

9. John Wick – Leszámolás a Red Circle klubban

Megint Keanu Reeves, ám ezúttal nem a Kiválasztottként, hanem egy legyilkolt kutyus miatt begőzölt ex-bérgyilkosként osztja a halált. A jelenet csak 20 százalékban hagyományos bunyó, a maradék időben golyók röpködnek, de itt ez is inkább közel-, mint tűzharcnak néz ki. Zseniális jelenet, amit szétvet az energia.

10. Senki – Szétbaszlak titeket!

A lakossági John Wick egy menő klub helyett egy helyközi buszjáraton csap össze az orosz maffiával. A csávó nem egy szuperhős, de azért tud, ha akar, ráadásul ugyanaz a színész (Daniel Bernhardt) alakítja az egyik péppé vert tuskót, aki Keanu Reevesszel is szembeszáll a Red Circle klubban. A Senki legjobb bunyós jelenete üdítően realista, épp ezért nagyon látványos és izgalmas.

11. Amerika Kapitány: A tél katonája – Kapitány és katona

A tél katonája egy olyan szuperhősfilm, ami csak annyira irreális, mint egy James Bond-mozi, vagyis még annak is pont emészthető, aki egyébként nem szereti a Marvel alkotásait, ráadásul ebben láthatjuk az MCU legjobb verekedéseit is. Amerika Kapitány a nagy finálé előtt megy neki a másik címszereplőnek, a bunyóban pedig nemcsak a pajzs és az öklök, de egy kés is szerephez jut.

12. 300 – Harc az árnyékban

Bár idézettség szempontjából nem ér a Mátrix nyomába, de azért a 300-tól is rendesen loptak vizuális megoldásokat az utána érkező akciómozik. Az első összecsapás a perzsákkal ujjongóan látványos, izgalmas és tele van csodás költői túlzásokkal,

13. Ha/ver – Mindy bedurvul

Miután meggyilkolják az édesapját, Hit-Girl kegyetlenül átmegy terminátorba és a nagy fináléban egyedül leabál egy egész csapatnyi gengsztert. John Wickhez hasonlóan ő is elsősorban a lőfegyverre esküszik, de ha elfogy a töltény, akkor sem esik kétségbe.

14. A karate kölyök – A finálé

Ezt nem is érdemes túlragozni. Tegye fel a kezét, aki gyerekként maga is gyakorolta azt a daruállásból indított megsemmisítő rúgást a játszótéren! Na ugye!

15. Kingsman - A titkos szolgálat – Mintha mise történt volna

Mielőtt a Kingsman első része betámadta a mozikat, nem gondoltuk volna, hogy Colin Firth-re egyszer még akciósztárként fogunk tekinteni, aztán tessék! A templomos jelenet, melyben Harry Hart bedarál egy egész gyülekezetnyi megőrült hívőt, egyszerűen frenetikus.

16. Blöff – One Punch Mickey

Mickey nem a szavak embere. Annyira nem, hogy a rokonain kívül egy szavát sem érti senki, de nem is emiatt lett belőle igazi hamisítatlan Guy Ritchie karakter. Emberünk úgy üt, ahogy egy megvadult ló rúg. Amikor ez kiderül róla, az a Blöff című film – és a listánk – legrövidebb bunyója és pont ezért feledhetetlen.

17. Kill Bill 1. – Leszámolás a Kék levelek házában

Nehéz lenne megmondani, hogy Quentin Tarantino két darabra vágott alkotásának melyik fele az erősebb, de ha kizárólag az akciójelenetekről beszélünk, mi egyértelműen az első rész fináléjára tesszük le a voksunkat. A Menyasszony nyolcvannyolc őrülttel néz farkasszemet (plusz az aprólék) és mindegyik otthagyja legalább az egyik testrészét. Az egyikük mondjuk megússza egy elfenekeléssel. A mázlista!

18. A pankrátor – Szado-mazo a színpadon

A pankrátor nem könnyű néznivaló. Különösen azt a jelenetet ültük végig fájdalmasan hunyorogva, mely közvetlenül megelőzi a címszereplő infarktusát. A Mickey Rourke által mesterien alakított sportoló/mutatványos egy nem komplett kollégájával kerül szembe, aki a tűzőgéptől kezdve a rajzszögekig mindent bevet, hogy elnyerje a vérszomjas közönség tetszését.

19. A Sárkány útja – Chuck Norris vs. Bruce Lee

Ezt a tételt egyszerűen nem volt pofánk kihagyni a listáról, még akkor sem, ha mai szemmel már egy kicsit erőtlennek tűnik a két korszakos színész-harcművész összecsapása. Legendák, ha találkoznak.

20. Dühöngő bika – Nem tudtál kiütni!

A Dühöngő bika is egy olyan alkotás, amit imádunk, de mindig erőt kell vennünk magunkon egy-egy újranézés előtt. Az ön- és közveszélyes Jake LaMotta életrajzi filmje Scorsese rendezésében kegyetlenül őszinte lett, a bokszoló és Sugar Ray Robinson közötti visszavágó pedig hihetetlenül erősre sikerült. Amikor a péppé vert és legyőzött LaMotta hisztérikusan ordibálja Robinsonnak, hogy az nem tudta őt leütni, az a film egyik legszomorúbb jelenete.

21. Az elveszett frigyláda fosztogatói – Amikor az óriásfritz bepöccen

Harrison Ford minden idők első és legjobb Indiana Jones-mozijában szembetalálja magát a történelem legnagyobb nácijával, akit nem is sikerül legyőznie. Megteszi ezt helyette a modern technika és a figyelmetlenség.

22. A rajtaütés – Nagyjából az egész film

Jogosan kérdezheted az eddigiek alapján, hol maradnak a távol-keleti alkotások. (Sehol egy Jackie Chan.) Nos, valamiért bennünk nem hagytak annyira mély nyomot az akrobatikus kung-fu-mozik, A rajtaütés című indonéz-amerikai akcióbomba viszont kőkemény kivétel. Lehet, ez azért van, mert ebben tényleg úgy tűnik, hogy az ütéseknek komoly erejük van, a harc pedig életre-halálra megy. Akárhogy is, Gareth Evans munkáját tátott szájjal néztük végig.

23. A remény bajnoka – Jim Braddock vs. Max Baer

Ron Howard sportfilmje elég sziruposra sikerült, de az elvitathatatlan tőle, hogy az akciójelenetei nagyon ott vannak a szeren. Különösen a finálé, a címszereplő Jim Braddock Max Baer elleni mérkőzését sikerült nagyon odatenni. Ennyire izgalmas és látványos bokszmeccset ritkán látni a vásznon.

24. Spectre – A Fantom visszatér – Bond vs. Mr. Hinx

Ez a bunyó egy az egyben Indiana Jones már említett óriásfritz elleni meccsét idézi, a Dave Bautista által megformált Mr. Hinx ugyanis nagyjából kétszer akkora, mint szegény Bond, akinek az ütései egészen egyszerűen lepattannak róla. Érdekesség, hogy Daniel Craig a jelenet felvétele közben véletlenül eltörte Bautista orrát, amiből semmi nem látszik a vásznon.

25. Star Wars: Az utolsó Jedik – Rey és Kylo Ren Snoke fővezér testőrsége ellen

Az utolsó Jedik az utálkozás állandó céltáblája, ám szerintünk ebben látható az egész Star Wars-univerzum egyik legjobb küzdelme. Míg az eredeti trilógiában a fénykardozós koreográfiát nagyon nem tolták túl – tessék csak megnézni Darth Vader és Obi-Wan Kenobi harcát a negyedik epizódban –, addig az előzménytrilógiában ugyanez elképesztően fel lett pörgetve. Ezekhez képest Rian Johnson filmjének egyik csúcspontja látványos, nyers és erőteljes, még akkor is, ha ezt soha nem ismernék be a filmmel elégedetlen rajongók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés