Megvan az anya. Most már tényleg. Már ha a lány nem rabolta el valaki sárga esernyőjét és gitárját. Ezek isten bizony meghúzzák még ezt a fordulatot is.

A How I Met Your Mother a szinte tökéletes Jóbarátok-pótlékból silány, érthetetlen és betegesen fárasztó humorú sorozattá degradálódott az ötödik évadjának elején, amit már csak azért is illett nézni, mert ha belefeccöltél sok-sok időt az anya kilétének kiderítésébe, akkor ha fene fenét evett is, kivártad azt a bizonyos jelenetet, amikor már nem csak a bokáját vagy az ernyőjét látod, hanem az arcát is. Nem árulunk el nagy titkot: az évadzáróban láthatod az anya arcát. Aztán legyintesz egyet. Érdekel ez még valakit?

A HIMYM annyira érdektelen sorozat lett, hogy a nagy pillanat egyáltalán nem mozgatott meg az emberben semmit, talán csak egy sóhajt, mert na végre, túlestünk ezen is, majd jön egy utolsó évad, Barney és Robin esküvője, nagy happy end, a gyerekek meg végre elhagyhatják a kanapét így nyolc év után. Olyan érzésed van, mint amikor tényleg kijött a legutóbbi Guns 'N Roses-album, a Chinese Democracy. Ott volt a kezedben, de minek. Ted Mosby kölykei annyira szenvedhetnek már azon az istenverte kanapén, hogy élünk a gyanúperrel, amint elengedi őket, soha többé nem beszélnek majd apjukkal. Jogosan.

De bármennyire is esett rosszul követni a nyolcadik évadot, azért a készítők mintha néha megálljt parancsoltak volna az őrületnek, bedobták a most már kötelező drámát (gondolj Lily nagy vallomására a tetőn), és racionalizálták a karakterek cselekedeteit, hogy aztán a következő epizódban megint elguruljon mindenki gyógyszere. Olyan csavarosak akarnak lenni, amennyire csak tudnak, ennek érdekében pedig már semmi sem szent, az irracionális cselekvésláncok ezért sűrűbben köszönnek be, mint valaha.

A tovább gomb után spoilerekkel és az anya képével folytatjuk!

Már maga Robin eljegyzése is egy borzalmasan kacifántos, viccesnek azonban nem vicces momentum volt az évadban. Barney Patrice-szal való álkavarása Robin felcsigázása érdekében önmagában is megérne egy erős tockost a készítők felé, egy hosszabb szibériai kiruccanásra feljogosító kupont azonban mégis inkább az a történetszál érdemel meg, amelyben az egyre idegesítőbb Ted összejön az őrült Jeanette-el. Maximum egy epizódban le lehetett volna rendezni az ügyet, de nem, az istennek sem akarták kiírni a lányt a történetből, mint ahogy Victoria volt vőlegényét sem, mert a készítők szerint az embertelenül vicces, ha egy német meztelenül járkál a lakásban, és germán tévéműsort néz.

A sorozat szíve végleg elveszett. A teljesen idióta és szerethetőségre egyáltalán nem alkalmas karakterek ugyan még hoztak egy–két viccesebb pillanatot, de mégis akkor vált kedvelhetővé a sztori, amikor drámába vagy ésszerű történésekbe torkollott a sorozat. Az, hogy az utolsó epizódra már megint ott járunk, ahol nem kellene, azaz Ted Robinért sír, csakis azt jelentheti, hogy kiürült az írók agya, és az sem segít sokat az élvezhetőségen, hogy a széria motorja, Barney egy önelégült barommá vált, aki ha kell, halottnak tetteti magát, hogy nőt szerezzen. Igen. Megtörténik.

Ha mindenképpen pozitívumokat szeretnénk kiemelni az évadból, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. A Karate kölyök-szereplők és a jó testű jógapartner hoztak talán csak remek pillanatokat, és persze a befejezés, az anya megmutatása, egy teljesen ismeretlen lányé, akinél ott a gitár, a sárga ernyő és Farhamptonba tart. De még ki tudja, lehet, hogy ez is csak valami beetetés. Majd az utolsó, kilencedik évadban kiderül valamikor ősszel. A cliffhangerekhez szerencsére még értenek, így viszonylag izgalmas ponton fejezték be a sorozatot. De az utolsót nem ezért, hanem a befejezés miatt, becsületből nézzük csak majd végig. Vérzik a szívünk érte. Az elején pedig mennyire jó volt…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés