Végre megmutatták a konzolt, ráadásul kiderült, hogy két verzióban jön.

Végre leleplezték a PlayStation 5-öt, és az eddigi híresztelések nem bizonyultak igaznak, ugyanis kifejezetten futurisztikus kinézetű, nem fektetett konzollal lehetünk gazdagabbak év végén, ami fehér-fekete és kék színekben pompázik, akárcsak a már korábban bemutatott DualSense kontroller. Lekerekített ívekkel dolgozik, és valószínűleg baromi megosztó lesz, szerintünk mondjuk gyönyörű.

Érdekes, hogy a konzol két változatban kerül boltokba, egy hagyományos és egy digitális kiadásban, utóbbiban nem szerepel blu-ray lejátszó, így valószínűleg az ára is barátibb marad.

A Sony a kiegészítőket is bemutatta, fülest, kamerát, kontrollertöltőt és médiatávirányítót is beszerezhetünk hozzá, amik így festenek majd.

A Sony időközben megmutatta, hogy nem csak vertikálisan lehet majd dísze a szobánknak, bár a videó alapján azt hittük, a lekerekített formák nem alkalmasak arra, hogy "hagyományos" fekvő konzolként is használható legyen a PS5, de egy friss fotó tanúsága szerint ez nem igaz.

Videón is megcsodálhatod a konzolt, aminek mi már most készítjük a helyet, mert amit bemutattak hozzá, az erősen kinyitja a pénztárcákat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában