Az a sztori megvan, amikor John Cena mandarin nyelven esedezett a kínaiak bocsánatáért?

Akkor a Halálos iramban kilencedik részével kapcsolatban azt találta mondani a sztár, hogy Tajvan lesz az első távol-keleti ország, ahol bemutatják a filmet. Igen ám, csak a kínaiak szerint Tajvan nem annyira szuverén ország, Cenára ezért rá is szólt a Universal, hogy legyen szíves pitizni egy alaposat, nehogy a produkció bukja a kínai bemutatót.

John Cena mandarin nyelven könyörgött a kínaiak bocsánatáért, amiért országnak nevezte Tajvant

Valószínűleg ráparancsolt a stúdió, hogy azonnal boruljon térdre, ha nem akarja vakvágányra küldeni a Halálos iramban 9-et.

Most Momoa csinált valamit, ami még feleennyire sem tűnik tudatosnak:

a Halálos iramban 9. olaszországi forgatásának szabadnapján elment a Sixtus-kápolnába, ahol csinált néhány képet, melyeket feltöltött az Instagramra.

A képeken barátaival, családtagjaival és a stáb néhány tagjával látható, akiket magával vitt a kirándulásra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jason Momoa (@prideofgypsies) által megosztott bejegyzés

Ez így első körben nagyon nem tűnik sértőnek. Aki járt már a helyszínen, maximum azt találhatja furcsának, hogy általában ezen a helyen nyüzsögnek a turisták, és emlékezhet arra is, hogy a kápolnában tilos a fényképezés. Nos, ez valóban így van, a közösségi médiában menetrendszerűen fel is bukkantak azok a kommentelők, akik elmondták, hogy Momoa tiszteletlen volt az olaszokkal, mivel ezt a szabályt képtelen volt betartani.

A nagy átlagnak egyébként semmi baja nem volt a fotókkal, melyekkel kapcsolatban mi is feltételeztük, hogy a sztár biztosan engedélyt kért ahhoz, hogy azok elkészülhessenek. Most ő is kénytelen volt elmagyarázni a nyilvánvalót, és egy videóban kért bocsánatot azoktól, akiket esetleg megsértett a fényképekkel. Elmondta azt is, hogy természetesen engedélyt kért a fotózáshoz, sőt, fizetett is érte, valamint adományt hagyott az egyháznak a látogatás során.

Ő mondjuk nem tanult meg a bocsánatkérés kedvéért olaszul, és a bűnbánó arcot is kifelejtette a képletből. Ha már itt tartunk, még felöltözni sem volt kedve.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jason Momoa (@prideofgypsies) által megosztott bejegyzés

Őszintén szólva a sztori miatt sípoló kommentelők ennél nagyobb komolyságot nem is érdemeltek volna.

Ez is érdekelhet:

Szexin lépegető robotnővel reklámozta magát egy amerikai bűvész

Túlzás szexinek nevezni egy robotot? Nos, nézd meg mozgásban, és döntsd el magad, indokolt-e a jelző!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés