Végre itthon is mozikban a Jay és Néma Bob Reboot, ami akkor működik, ha elvárások nélkül ülsz be rá. Sajnos igazán vicces akkor sem lesz.

Kevin Smith-re egyszerűen nem lehet haragudni, pedig igazából a Shop-Stop II óta nem készített olyan filmet, ami maradéktalanul élvezhető lenne. Dolgozik ő rendesen, forgatja a filmeket szépen sorban, sorozatepizódokat is készít, de egyértelműen érezni a munkáin, hogy teljesen rossz vágányon van. Na de semmi gond, hiszen Jay és Néma Bob mindig kihoz belőle valami jót, nem? Hát nem feltétlenül.

Pedig a Jay és Néma Bob Reboot egyáltalán nem lenne rossz film, maga a koncepciója tipikusan Kevin Smith jobb mozijaira hajaz, ráadásul még kellően önkritikus is, csak furcsamód pont azt mondja ki, és tényleg szó szerint, hogy Kevin Smith egy szar rendező, aki tönkretette a karrierjét, mindezt egy olyan filmben, amiről üvölt, hogy Kevin Smith mennyire rossz rendező, és tönkretette a karrierjét. De bármennyire is fura ezt kimondani, pont ez lehet az, ami megmenti ezt a filmet.

Jay és Néma Bob, azaz Jason Mewes és Kevin Smith csak azt teszik, amit mindig. Nagyon sokat szívnak, és elindulnak egy igen nagy kalandra. Ezúttal kiderül, hogy rebootolja a moziipar a Bunkóman és Gyökér képregényekből készült filmet, ráadásul a mozit az a Kevin Smith rendezi, aki a két hülye szerint abszolút tehetségtelen, elég megnézni a Két koppert és az Agyart, csoda, hogy kapott egyáltalán munkát utánuk. A haverokat ráadásul átverik, és elvesztik a jogot, hogy használhassák a Jay és Néma Bob nevet, úgyhogy elindulnak Hollywoodba, hogy móresre tanítsák Kevin Smith-t, és megakadályozzák a film leforgatását. Közben már megint ráakadnak egy lánycsapatra, mert valamiért teljesen olyannak kell lennie az egésznek, mint a régi közös filmnek.

Ha ez eléggé ismerősnek hangozna a Jay és Néma Bob visszavágból, akkor az nem a véletlen műve, a film ugyanis ott próbálja megidézni a múltkori közös kalandot és Smith többi kultfilmjét is, ahol csak tudja. Már-már idegesítően sokszor. Mintha az élete múlna rajta. Smith amúgy is arra játszik, hogy a régi rajongókat ugyanoda vigye vissza, ahol otthagyta őket 2001-ben. Igen, ennyire régen volt a Jay és Néma Bob visszavág. Az igazán nagy baj az, hogy Smith stílusa az elmúlt kb. 20 évben iszonyúan sokat változott, és sajnos a humorérzéke is megkopott.

Na nem mintha a 2001-es filmnek ne lennének hibái, de a mai napig idézgetünk belőle. A Rebootból már nehéz lesz bármit is felidézni a megnézése után. És ez vele a legkisebb baj. A nagyobb baj az, hogy többször idegesítő, mint vicces, és túl sokszor lesz olyan érzésed, hogy ezt a filmet már láttad valahol, csak akkor sokkal jobban szórakoztál rajta. Mintha a Jay és Néma Bob visszavágot néznéd, amiből kivették a jó dumákat. Pedig Smith filmjei, legalábbis a kultikusak azért fészkelték be magukat örökre a szívünkbe, mert világbajnok beszólásokkal, és imádni való karakterekkel vannak tele.

Smith most a régi karakterek mellé behozza Jay lányát, aki egyébként a való életben a rendező lánya, Harley Quinn Smith, és nem is játszik rosszul, csak valami rettentően idegesítő karaktert kapott. Ő és a barátnői lennének elvileg az újdonság, de ez az újdonság inkább zavaró, legalább annyira, mint az első pillanatokban Jason Mewes műfogsora.

Amiért viszont mégsem lehet utálni ezt a filmet teljes szívből, az az, hogy Kevin Smith iszonyúan metára írta meg a sztorit, egyszerre reflektál a tönkrement karrierjére, és adja vissza a rajongóknak legalább egy pár pillanatra azokat a karaktereket, akiket az életműve jobb pillanataiban megteremtett. Ő maga a film egyik gonosza, akinek a saját lánya olvas be keményen (érdemes maradni a stáblista végéig), és teszi meg azt, amit egyébként már páran szívünk szerint megtennénk, mert a Clerks II óta nem csinált semmi igazán maradandót.

A Jay és Néma Bob Reboot sajnos nem egy jó film. De van valami, amit Kevin Smith más újabb mozija nem tud. Lehet, hogy felcseszi az agyad, lehet, hogy sokszor ásítozol közben, de valamiért, talán a két idióta szimpla látványa és a sok meta poén miatt nincs kizárva, hogy adsz neki egy második esélyt is. És másodszorra, amikor már nem vársz tőle sokat, ezerszer jobban működik. Akkor sem lesz viccesebb, de jobban elkaphat a hangulata. Szóval érdemes az elvárásokat már az elején a ruhatárban hagyni, és úgy tekinteni erre, mint egy osztálytalálkozóra, ahová mindenki eljött, dumáltok egy jót, nosztalgiáztok a régi sztorikról, tekertek egy cigit, utána pedig mindenki megy a dolgára, és csak reméled, hogy a következő találkozó inkább majd elmarad.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.