A John Wick: 3. felvonás – Parabellum egyetlen olyan pillanattal sem büszkélkedhet, amire ráfoghatnánk, hogy hiteles, sőt, a cselekmény néhol még a saját koordinátarendszerében értékelve sem következetes. Mégsem lehet rá szívből haragudni.

Nem vagyok az a pasas, aki folyton azért nyíg, mert egy akciófilmben nem valósághű a ballisztika, vagy mert a főhős még azután is feláll, hogy keresztülment rajta egy aratógép, de ez a film már nekem is sok lett a játékidő utolsó harmadára. Persze, láttam mindkét előzményt, és egyiket sem lehet azzal csúfolni, hogy akár csak minimálisan is valósághű lenne. Wick bácsi csak ment és osztogatta a fejlövéseket, meg úgy hajigálta a rosszfiúkat, mint egy transzba esett óvodás a játékkatonákat. Az első részben még valamennyire talajszinten mozgott, a másodikban viszont átment Batmanbe, ebben a harmadikban pedig már ő maga a betonnal kiöntött Superman.

Valami olyasmi történik ezzel a franchise-szal, mint ami anno a Halálos iramban-mozikkal. Az is sima beépülős-autós-akciómoziként kezdte, aztán a szereplők elkezdtek a levegőben röpködve tankokat vezetni, ma pedig már azon sem lepődünk meg, ha Dominic Toretto egymaga szántja fel benne az Északi-sarkot. Meg lehet ezzel is barátkozni, ha az ember jól szórakozik közben.

Nos, a Parabellum úgy nyomja a marhaságot, hogy még 19-re is lapot húz. Tudtam én, hogy még a főcím előtt takarékra kell állítanom az agyamat, és majdnem sikerült is tompának maradnom egészen a végéig. Ami miatt ez mégsem jött össze, az az, hogy ez a mozi bizony nagyon sok helyen szinte arcba mászóan buta, a szövegkönyv egyszerű, mint egy rajzszög, az akció pedig egy idő után bántóan repetitív.

Az első közel egy óra itt-ott tényleg zseniális gyilkolásbalett, de sajnos a századik testdobás, felugrós lábkulcs és fejlövés után valahogy elveszik a varázs. A koreográfia sem tökéletes. Különösen azoknak fogja csípni a szemét, hogy a verekedések közben látványosan kitartva marad egy-egy kéz, felugrik a statiszta dobásnál, vagy épp tétován megállítja a támadást, várva a megbeszélt rúgást vagy ütést, akik foglalkoztak már komolyabban küzdősportokkal. Itt nagyon kilóg a lóláb. Pont annyira hihető, hogy hőseink élethalál-harcot vívnak, mint amennyire egy harcművészeti bemutatóról elhiszed, hogy itt tényleg földbe akarják döngölni egymást az emberek.

A fináléban már olyasmi a gyepálás, mint a Dragonball Z-ben Songoku és Dermesztő küzdelme. Annak is alig akart vége lenni, de ott legalább a részek között az ember ki tudta fújni magát. Itt ellenben fél órányi kamujitsu után már azon vettem észre magam, hogy az órámra tekintgetek. Valami hasonlót éreztem anno, amikor megnéztem Jason Statham leghülyébb filmjét, a Crank című agyrémet: ezt egy kicsit túltolták a srácok.

Színészet, mint olyan, a John Wick 3-ban nem létezik. Keanu Reeves szerintem ugyanazzal az arckifejezéssel feküdne egy hidraulikus présbe, amivel az egész mozit végignyomja, a mellékszereplők pedig vagy szintén egyarcúak, vagy rosszabb esetben ripacsok. Szóval mindenki tisztességes biodíszlet üzemmódban nyomja, egyedül Ian McShane irritáló kicsit, na de én róla soha nem értettem, miért kell örülni, amikor felbukkan a vásznon.

Ez az alkotás bizony teljes lendülettel tolja a trasht, és pont ez az, amiért az embernek nincs kedve amúgy istenigazából elküldeni a fenébe. Hiszen a Parabellum már annyira túl sok, hogy nyilvánvaló ökörség lenne komolyan venni. Ahogy a Star Wars-ban sem teszünk fel kínos kérdéseket arról, miért áll meg egy méter után a fénykard pengéje, úgy azt sem érdemes megkérdezni, hogyan ugorhat fel a földről John Wick egy épp kisült cipó frissességével, miután legalább öten verték ki belőle a szart is. A bakikat és a következetlenségeket is lehetne firtatni, de minek. Az alkotók valószínűleg ugyanúgy tudtak ezekről, mint a néző, de azt is sejtették, hogy a nagy dobálózás és lövöldözés közben úgysem kérdezősködik senki.

Sok örök érvényű igazságot tudhatunk meg a filmek világából, és ezek közül immár harmadjára is megerősítést nyert az egyik legfontosabb: ne baszakodj John Wickkel! Csak azért szurkolok, nehogy a következő részre (mert mérget vehetsz rá, hogy lesz!) totálisan elhülyüljenek a Wick-mondakör szereplői.

Van ugyanis egy másik örök érvényű igazság is, amit jó lenne nem elfelejteni: soha ne nyomd fullba a kretént! Ez most még határeset volt, elfogadjuk, de a folytatásra jöhetne egy kicsit okosabb forgatókönyv és fajsúlyosabb akció a non-stop hülyéskedés helyett.

A player szerint

  • Következetlenségekkel teli sztori, és nem létező alakítások
  • A film első felében zseniális, utána önismétlő akciójelenetek
  • Egy percig sem veszi komolyan magát vagy a nézőit
  • Azt kapod, amiért kifizetted a jegyet
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés