Amikor azt hitted, 2020 már nem lehet ennél bizarrabb...

Na most tessék leülni: készül a Pindúr pandúrok élőszereplős változata, és bár még csak előkészületi fázisban van, már elég sokat lehet tudni a projektről. A sorozat jóval az animációs verzió után játszódik majd, ahol Sziporka, Csuporka és Puszedli már felnőttek. Az epizódok forgatókönyveit Diablo Cody, a Juno és a Pszichoanyu írónője jegyzi, besegít neki még Heather V. Regnier is, aki olyan sorozatokon dolgozott, mint a Veronica Mars vagy Az Álmosvölgy legendája, ő egyébként executive producerként is beszáll a szériába. A sorozatot a CW adja majd.

A Pindúr pandúrok eredetileg hat évadot élt meg 1998 és 2005 között, majd rebootolták 2016-ban, és újabb három évad ment le eddig belőle, a legutóbbinak 2019 nyarán lett vége. A Deadline értesülései még nem említenek premierdátumot, de azt már tudni lehet, hogy a sorozat producere Greg Berlanti lesz, akinek a nevéhez olyan szériák fűződnek, mint a Dawson és a haverok vagy újabban az Arrow, a Supergirl, a Flash, a Stargirl, a Legends of Tomorrow, a Doom Patrol és a Black Lightning. Szóval Csuporkáék lehet, hogy kapnak egy kis DC-sorozatos hangulatot. Erre most egyelőre még gondolni sem merünk. De a világ biztos újra megmenekül, hála a Pindúr pandúroknak...

 

És ezt olvastad már?
Kínában csúnyán megerőszakolták a Harcosok klubja végét