A Lakatos Márk designer által megálmodott helyszíneket jövőre még átgondoltabb dizájnnal és szolgáltatásokkal fejlesztik kiterjedtebb élménnyé.

Megújult külsővel, a korai Hollywood hangulatát idéző imidzzsel született újjá a „fő” VIP helyszín egy extravagáns, vintage cirkuszi miliőben, 2019-ben. Új helyszín volt a fő VIP-pel egy felüljáróval összekötött, 1000 m2-es,  ibizai beachclub hangulatú VIP Plázs a Balaton vizén, baldachinos napágyakkal, koktélbárral. Exkluzív VIP helyszínt kapott a Sound legnagyobb fedett helyszíne, a Dreher Aréna, ahonnan szemmagasságból lehetett élvezni egy különleges artista show-t, a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow pedig egy egzotikus dzsungel designnal berendezett, fákkal, indákkal, növényekkel, állat-dekorációval díszített VIP területtel bővült.

„A vártnál is nagyobb volt a sikere az új VIP koncepciónknak, amit az is bizonyít, hogy a helyszínen a látogatók sorra vették az upgrade, azaz kiegészítő jegyet, hogy bejussanak ezekre a helyekre” – mesélte Fülöp Zoltán, a SOUND főszervezője.

“2020-ban pedig ezt a sikert még átgondoltabb dizájnnal fejlesztjük kiterjedtebb élménnyé” – meséli Lakatos Márk, a SOUND VIP designere, aki többek között elmondta, hogy a vízparton levő beachclub tavalyhoz képest még extrább vonalat kap, a Nagyszínpad előtti “fő” VIP pedig a vintage cirkusz imidzs mellett kiegészül monte-carlói kaszinó hangulattal. “Lesz showműsor, glamour revü, Las Vegas-i őrült kaszinó hangulat, francia hatásokkal” – avat be a részletekbe Márk. Az Elrow helyszín pedig még zöldebb, “dzsungelesebb” lesz, ahol vízesést is találhatunk majd. Új látványelem a fesztivál ideje alatt a SOUND különböző területein felbukkanó divat show, egy mozgó installáció, ami minden nap máshol parkol le, naponta más tervező munkáit bemutatva.

Lobenwein Norbert, a SOUND másik alapítója emlékeztetett: „Az idei SOUND igazán erős nevekkel jelentkezett nemrég: Európa legmenőbb vízparti fesztiválján fellép majd - mások mellett - Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix, Kygo, Robin Schulz, Don Diablo, Jonas Blue, Salvatore Ganacci vagy Deborah De Luca.”

December 18-án délben tehát indul a 72 órás early bird VIP bérlet akció, amikor 3, 4 és 5 napos VIP bérleteket is lehet kedvezményes áron venni. Bővebb információ itt: www.balatonsound.hu

Fotó: Rockstar Photographers

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés