Egyetlen betűt írtak el egy Julia Roberts-cikk címében, de azóta az egész világ ezen röhög. A legszerencsétlenebb félregépelés valaha.

Julia Roberts nagy visszatérésre készül, na nem mintha egyébként annyira eltűnt volna, de új filmje, a Ben is Back állítólag egyértelműen az egyik legjobb mozija, és élete egyik nagy alakítása is egyben. A bemutató örömére elő is vették őt a különféle lapok, ami persze nem tesz rosszat a karrierjének, főleg akkor nem, ha a "szerepei" helyett véletlenül a "lyukaival" kezdenek el foglalkozni.

Történt ugyanis, hogy a Post-Journal nevezetű jamestowni magazin szeretett volna egy igazán erős, igazán pozitív cikket írni Juliáról, ami nézőpont kérdése, hogy nagyon összejött-e vagy sem, de inkább hajlunk a nagyon nem jött össze felé, mivel a nagyon lelkes újságíró elütött egy billentyűt, ami a nem annyira lelkes korrektornak nem tűnt fel. Vagy ha feltűnt, akkor viszont lehet, hogy annyira röhögött, hogy lefordult a székről, és a mentők vitték el, majd a lap korrektúra nélkül ment a nyomdába. A cím ugyanis ez:

Mi kifejezetten örülünk, hogy Julia Roberts lyukai egyre jobbak lesznek az idő múlásával (nem tudjuk, mi lehetett régebben a probléma, de ha javul a helyzet, akkor annak csak örülni lehet), de ekkora őszinte kitárulkozásra mondjuk nem annyira voltunk felkészülve. A másnapi számban aztán kiderült, hogy mit akart mondani a költő, a "holes", azaz lyukak szó helyett a "roles", azaz szerepek szót akarta használni, aztán valahol minden elromlott, de nagyon. Nem baj, legalább lett egy jó napunk. A korrektornak pedig minden jót az új állásában, ha van azóta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés