Az év legrock'n'rollabb története következik.

Nem ma indult a kanadai Chris LaRocque sztorija, hanem tavaly májusban, amikor is kidobták a torontói Budweiser Stage-en tartott Slayer és Anthrax-buliból, mivel be volt állva, mint a gerely. A csávó annyira részeg volt, hogy fogta magát, és vissza próbált úszni az Ontario tavon, ez az "akkor még jó ötletnek tűnt" tipikus esete volt, mivel a faszi a művelet közben kihűlt, és úgy kellett kimenteni a tóból. Le is fotózták, ahogy Anthrax-pólóban próbál visszaúszni a helyszínre, be is került vele nagyjából mindenhová.

 

Még Scott Ian a Anthraxből is kiposztolta Chris akcióját, ami egy rajongónak nagy szó, de csak most jön a csavar.

Chris egyik haverja ugyanis a helyszínen bulizott, ő nem nagyon tud, mivel kitiltották onnan egy évre, ami úgy látszik, még mindig tart, a haver viszont ott volt, és két héttel ezelőtt észrevette, hogy a helyszín 25. születésnapja alkalmából készített Budweiser-dobozon rajta van a srác a vízben állva Anthrax pólóban, mire Chris csak rákérdezett már, hogy akkor ez most azt jelenti-e, hogy kaphat egy ingyen sört.

A megkérdezése nélkül használták az arcát a doboz grafikájához, úgyhogy az lenne a minimum, hogy visszaengedik a helyszínre, és addig iszik ingyen, amíg ki nem tiltják onnan megint egy évre. Azaz nagyjából úgy 2-3 óráig. Egyébként meg mi ez, ha nem a rock'n'roll maga?!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Befutott M. Night Shyamalan új filmjének első előzetese

További cikkeink a témában