Sokan tanulhatnak attól a kilencéves kislánytól, aki túljárt az őt követő gyanús férfi eszén
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Felkapta az internet hulláma azt a tavaly februári, Oroszországban játszódó felvételt, amelyen az látható, amint egy kilencéves kislány túljár az őt követő férfi eszén.

A gyanúsan viselkedő férfi hazáig követi a kislányt, majd a lépcsőház előtt céltalanul álldogál, és várja, hogy a kinyissa a lépcsőház ajtaját.

Miután ez megtörténik, a férfi tovább követi a lift felé elinduló gyermeket, aki viszont félúton meggondolja magát, és inkább a másik irányba fordul. A férfi nem várt irányt ilyen hirtelen: a liftnél vár egy kicsit, majd a kislány után ered, aki közben meglógott a bejárati ajtón.

A következő képkockákon már azt láthatjuk, amint egy felnőtt kíséri vissza a kislányt a lépcsőházba, valószínűleg a gyermek kérte meg őt erre. A férfi ekkor épp kifele jön, és amint látja, hogy szülői kíséretben van, elsétál mellettük, mintha mi sem történt volna.

Itt megtekinthető a teljes felvétel:

A felvétel egyébként egy Moszkvától mintegy száz kilométerre lévő kisvárosban, Sztupinóban játszódik, értesülések szerint a férfit azóta letartóztatták. Az Active Self Protection egyik képviselője – akit a videóban is láthatunk – arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy rendkívül fontos gyermekeinket felkészíteni a hasonló helyzetekre.

  • Amennyiben lehetőség van rá, mihamarabb be kell csukni a mögöttünk lévő ajtót, hogy idegenek ne slisszolhassanak be rajta – a kislány itt hibázott.
  • Rendkívül fontos a higgadtság, hogy a gyermek képes legyen reagálni a helyzetre: mit kell most tennem ahhoz, hogy biztonságba kerüljek?
  • A videóban látható kislány a lépcsőházból az utcára sietett, ami lehet jó vagy rossz döntés is, ugyanis könnyen elragadhatják innen is egy ismeretlen helyszínre.
  • Az ilyen zaklatók, gyermekrablók mesterei annak, hogyan maradjanak észrevétlenek, ezért rendkívül fontos figyelni mindig a legapróbb, gyanút keltő jelekre is.
  • Nagyon fontos, hogy a gyermekeink hallgassanak a saját vészhelyzet-riasztójukra, tartsák a távolságot a gyanús idegenektől, és hasonló esetben keressenek egy megbízható felnőttet, aki mellett biztonságban lehetnek.

(Forrás: Boredpanda, Index)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.