Akárhogy is számoljuk, ez egy közel 38 éves késés. Izmos, mi?

Míg nyugaton már legalább három generációnyi geeket termelt ki George Lucas istentelen kultusznak örvendő űroperája, addig Kínában még csak be sem mutatták hivatalosan az eredeti trilógiát. Így a messzi keleten csak úgy juthattak hozzá e korszakalkotó darabokhoz, ahogy mi a rendszerváltás előtt sutyiban adogattuk a Terminátor 2 minden másolással egyre szakadtabb kópiáját kézről-kézre.

A messzi-messzi galaxisba a 18. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon utazhatnak el először a jó kínaiak, amikor a franchise mind a hat filmjét egymás után vetítik le a nagyközönségnek. Kis adalék, hogy az első három részt igazából már bemutatták ott is, de az eredeti trilógiának gyakorlatilag ez lesz a mozis ősbemutatója. A szervezők a filmtörténelem legnagyobb sci-fi mesterműveként promózzák a sorozatot, amivel - hacsak nem valamelyik Lucas által szénné erőszakolt verzió bemutatására kerül sor - mi is messzemenőkig egyet tudunk érteni.

Az Erő június 13. és 21. között érkezik meg Sanghajba. De jó már nekik!

(via Time)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés