Mit ér a Lego filmes univerzuma, ha nincs benne Batman? Kevesebbet, ráadásul ezúttal a felnőtteknek nem is lesz annyira jó, mint korábban, de a Ninjago film is hozza, amit kell.

A Lego kaland hatalmas meglepetés volt. Igazi felnőttes történetet mesélt el néha rettenetesen aranyosan gyerekes módon, amiről végül kiderült, hogy miért is volt annyira gyerekes, de aki nem látta, annak most nem fogom elspoilerezni. Látni kell. Tényleg. Nem véletlenül imádták a kritikusok és a közönség is egymás vállára borulva, hiszen volt benne szív és lélek, gyönyörű volt az animáció és minden olyan szupi szuper volt benne, hogy annál szupi szuperebb már nem is lehetett volna.

És hát ugye ott volt Batman. Minden idők egyik legszórakoztatóbb Batmanét villantotta a film, akinek kijárt egy külön film is, ami szintén remekül sikerült, és szintén nem annyira a gyerekeknek szólt, mivel talicskával tolták bele a popkulturális utalásokat, amit a csemete még úgysem ért, majd megérti, amikor 15 év múlva apuka újranézeti vele, és még nagyobbat röhög.

Na ilyen már nem lesz A Lego Ninjago filmben. Ez a mozi bizony most már 80%-ban a gyerekeknek szól, a gegeket a legfiatalabbakra szabták, a beszólások pedig néha túlságosan is U10-esek, ami akkor tényleg baj, ha olyan felnőttekkel is abszolút kompatibilis mókát vártál tőle, mint amilyet az előző két filmtől kaptál. Itt nincsenek pazarul kidolgozott karakterek, nem záporoznak a popkulturális utalások, de ami van, az így sem annyira kevés.

A Lego Ninjago film ugyanis még úgy is nagyon szerethető, úgy is tele van szívvel és lélekkel, hogy sokkal sekélyesebb és hanyagabbul összerakott, mint a korábbi Lego-mozik. A története egy Lloyd nevű srácról szól, aki barátaival és anyjával Ninjago városában él, régóta lelépett apja pedig történetesen a világ egyik leggonoszabb gonosza, Garmadon, aki folyamatosan eljön mindenféle robotokba bújva, hogy elfoglalja a várost, de egy titokzatos nindzsacsapat mindig az útjában áll. Lloydot utálják apja miatt, pedig a srác jószívű, olyannyira az, hogy titokban ő a nindzsák közül a zöld, a legügyesebb, legkeményebb, aki mindig szembenéz a gaz faterral, majd hazaküldi őt a szigetére, hogy tovább forralja gonosz terveit. Egyszer azonban egy akció balul sül el, annyira, hogy rászabadítanak egy sokkal nagyobb gonoszt a városra, a nindzsák pedig csak egy nem várt segítséggel tudják megmenteni Ninjagót a biztos pusztulástól.

Igen, mindenki tudja, mi fog történni. De baj ez? Nem feltétlenül. A Lego Ninjago filmben nincs túl sok meglepetés, ráadásul Garmadon is erősen Batmanre lett fazonírozva, nehogy már hiányozzon egy dörmögő hang, aki cinikus poénokkal támad, de ez a kaland akkor is kicsit más, mint az előzőek, ha látványával és bizonyos hangulati elemeivel egy kalap alá igyekszik vetetni magát a többi Lego-filmmel. A szereplők többsége itt teljesen felesleges és kidolgozatlan, a nindzsacsapat többi tagja puszta akciósztár igazi személyiség nélkül, egyedül Wu mester, Lloyd és Garmadon kapott igazi karaktert, a többiek töltelékek csupán ebben a nagy levesestálban.

Minden három gyerekes poénra jut egy felnőttes, ami nem jó arány nekünk, de a gyerekeknek igen, viszont azt meg kell hagyni, hogy az idősebbeknek szóló gegek mind nagyon működnek, csak hát túl nagy a kontraszt, amikor egy másodpercen belül követi őket egy olyan, ami csak és kizárólag az ötéveseknek szól, és lehervad a mosoly az arcodról. A Ninjago filmtől viszont nem lehet elvitatni, hogy nagyon igyekszik kiszolgálni mindenkit, akkor is, ha ez már egyértelműen egy gyerekeknek szóló akcióorgia. Nagyon szeretné, ha a felnőttek sem mennének haza morcosan, és tulajdonképpen ha neccesen is, de teljesíti a feladatát.

Az egyetlen kérdés csak az, hogy miért nem sikerült több régi harcművészeti filmes poént belepasszírozni, hogy az idősebbek is könnyesre röhögjék magukat, vannak benne kihagyott ziccerek bőven, de ha így történt volna, a gyerekek jártak volna rosszul. Így is kapnak az arcukra gyerekkorunk kung fu filmjei, így is fogunk röhögni néhányszor, de az arányok jobb belövésével ugyanolyan boldogok lehettünk volna, mint A Lego kaland és A Lego Batman film esetében. Fontos tanulságokat azért így is levonhatnak a szülők és a gyerekek is, senki sem megy haza úgy, hogy pocsékul szórakozott volna, de azért majd A Lego kaland 2-ben jobban örülnénk, ha visszatérnénk a régi irányhoz.

A player szerint

  • Már egyértelműen inkább a gyerekeknek szól
  • Látványban még mindig erős
  • Túl kevés a felnőtteknek szóló poén, de ami van, az eléggé betalál
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés