Csütörtökön a veszprémi História Kertben A játszma című film díszbemutatójával kezdődik, és négy napon át tart a hazai filmek ünnepe, a Magyar Mozgókép Fesztivál. Három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok. Számos kiegészítő program is színesíti a fesztivál kínálatát.

Június 9-én, csütörtökön 21 órakor a veszprémi Malomkertben A játszma című film díszbemutatójával kezdődik a négynapos Magyar Mozgókép Fesztivál, ahol az alkotók közül többek között jelen lesz Nagy Zsolt, Staub Viki és Hámori Gabriella is. Június 10-én 15 órakor a balatonfüredi Balaton moziban az Egészséges erotika vetítésével a fesztivál megemlékezik a nemrégiben elhunyt színészóriásról, Haumann Péterről. Utána 17 órakor ugyanott lesz látható Lőrincz Nándor és Nagy Bálint megrázó drámája, a Legjobb tudomásom szerint, majd közönségtalálkozó az alkotókkal, Hámori Gabriella főszereplő részvételével.

Pénteken 19 órától Mörk, 21 órától Csaknekedkislány, majd 23 órától DJ Bootsie-koncert várja a lazulni vágyókat a Filmio Fröccsteraszon, 19:30-kor a Hangvillában tartják a Szia Életem premierjét, ahol a közönség találkozhat többek között Thuróczy Szabolcs és Kovács Patrícia főszereplőkkel. Aznap 20:30-kor a Latinovits-Bujtor Játékszínben a Gárdonyi Géza romantikus regénye alapján készült Ida regényé-t vetítik, ahol a közönség beszélgethet Goda Kriszta rendezővel. 21:30-kor a veszprémi Malomkertben lesz látható A feleségem története, ahol a közönség találkozhat Enyedi Ildikó rendezővel. Ezzel párhuzamosan a füredi Tagore sétányon Deák Kristóf Az unoka című filmje fut majd óriás kivetítőn, utána közönségtalálkozó.

Június 11-én 15 órától Almádiban a Wesselényi strandon egymás után négy filmet vetítenek – A legendás család, A bereki ember, a Kék róka és a Nagykarácsony – és mindegyik alkotóival találkozhat is a közönség. Szombaton 19 órakor Mitsoura-, 21 órakor Lanou-, végül 23 órától Žagar AV Experience-koncert lesz Veszprémben az Óváros téren, 19:30-kor a Hangvillában debütál a Bereményi kalapja című életrajzi film az alkotók és Bereményi Géza részvételével, 21:30-kor pedig a füredi Tagore sétányon Grosan Cristina groteszk humorú alkotása, A legjobb dolgokon bőgni kell lesz látható, majd közönségtalálkozó.

Június 12-én 14.45-kor a Hangvillában a zenész, Ákos rendezőként mutatkozik be. Magunk maradtunk című kisjátékfilmjében egy idősödő kisember próbálja értelmezni maga körül a világot, és benne a saját helyét. A vetítés után a közönség felteheti kérdéseit a rendezőnek. 20:45-kor a nagy port kavart Besúgó című sorozat első két epizódjának vetítése után az alkotókkal beszélgethetnek a nézők.

A fesztivál honlapján június 8–12. délig a közönség idén is szavazhat, hogy a legjobb mozifilm kategóriákban versenybe jelölt alkotások közül melyiket találja a legjobbnak. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíjat a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt vasárnap a veszprémi Petőfi Színházban adják át.

A Magyar Mozgókép Fesztivál a magyar film ünnepe a csodálatos Veszprém-Balaton régióban, különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek. A legújabb magyar alkotások premierjével, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélménnyekkel várnak Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a mozikban és szabadtéri vetítéseken a hűs, balatoni estében.

További infó a fesztivál honlapján, Facebookon és Instagramon.

A cikk létrejöttét támogatta a Magyar Mozgókép Fesztivál. A fotók a tavalyi fesztiválon készültek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés