Mondjuk legalább jó rendező, de hát a legutóbbi filmé is az volt.

Mi nem gyűlöltük zsigerből a legutóbbi Ragadozó-filmet, amit Shane Black rendezett, de az tény, hogy nem volt különösebben jó mozi. A Disney-Fox, azaz a 20th Century Studios nem gondolja úgy, hogy ideje lenne már ezt a franchise-t eltemetni a franchise-temetőbe tisztességgel, hanem egy újabb mozival vágnak bele a predátorkodásba, amihez már meg is találták a rendezőt.

Ez a rendező pedig az a Dan Trachtenberg, aki furcsamód eddig csak egyetlen nagyjátékfilmet rendezett, a Cloverfield Lane 10-et, ami mondjuk legalább nagyon rendben volt. Trachtenberg ezen kívül még rendezett egy részt a The Boysból és egyet a Black Mirrorból, ezek pedig elég jó ajánlólevelek egy igazán ütős Predator-filmhez.

Már csak az a kérdés, hogy minek. A Ragadozó első része óta nem készült igazán jó film a szériához, még talán Antal Nimród filmje volt a legszerethetőbb, és kérdéses, hogy ki lehet-e egyáltalán hozni többet ebből a rohangálós-belezős csúf arcú lényből. A legutóbbi film nem ezt mutatja, a Predator - A ragadozó 2018-ban akkora bukás volt, hogy a kassza is csendben maradt a bemutatója után, de úgy tűnik, a Fox nem is nagyon akar vele közösséget vállalni, mivel az ötödik film teljesen más irányba indulna el, és nem venné figyelembe a két évvel ezelőtti film nyitott befejezését sem. Már csak Arnie-nak kellene visszanéznie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában