Nem pörögtünk túlságosan a Nintendo játékaira a Playeren korábban. Míg a Wii-t nagyon szerettük, mi sem voltunk azok, akik javítottak volna a Wii U eladási statisztikáin, de most a Switch rávett minket arra, hogy visszatérjünk. És így toppant be az életünkbe újra Mario, és az ő kis partija is. A Super Mario Party sosem volt a Nintendo legnagyobb dobása, de mégis tele volt fékezhetetlen kreativitással, és ezen a vonaton úgy látszik, nincsen fék. A Switch-re kijött Super Mario Party talán a legkreatívabb epizód mind közül.

Persze miért is ne lenne kreatív, amikor a konzolnak pont az az erénye, hogy mindenféle irányítást szeret, akár mozgásérzékeléssel, akár gombnyomogatással éri el azt, hogy izzadj, nem lesz rossz senkinek. Pont a Switch sokrétűsége hozza ki a maximumot ebből a szériából, ami az első olyan játék, amit jó szívvel a gyerekeim kezébe adnék.

Mario még mindig rettentően cuki, és a haverjai, de még az ellenségei is azok, akik most 80 játékban küzdenek meg egymással, vagyis inkább mi küzdünk meg egymással, már ha van társaság hozzá, de hát egy partijátékhoz nem árt, ha van egy banda. De ha nincs, akkor az ember még megküzdhet a géppel, ami egyébként nem rossz móka, csak hát a Super Mario Partynak pont az a lényege, hogy tudd cukkolni a melletted álló családtagot/barátot, amikor sikerült lenyomnod valamiben.

Tulajdonképpen egy nagy digitális társasjáték ez, amin nagyon jókat lehet röhögni, és semmi mást nem akar, csak szórakoztatni egy kisebb társaságot, rávenni őket, hogy igenis akarják megszerezni azokat a nyavalyás csillagokat, ha kell, akkor egymást halálra szívatva. A JoyConok marha jó barátok lesznek ebben, tökéletes mozgásérzékeléssel nagyjából bármire jók, hát használják is őket bármire, így a minijátékok egyáltalán nem lesznek unalmasak, néhány sör mellett pedig még azon is jót lehet röhögni, ha az ember egy JoyConnal áll le evezni, pláne, amikor ugyanezt többen teszik egyszerre.

Lehet, hogy volt már kreatívabb is a minijátékok masszája, de nincs ok a panaszra, bőven el lehet szórakozni velük most is, nincs igazából köztük gyengébb darab, a ritmusjátékok pedig különösen közel kerültek a szívünkhöz, mert egyszerűen marha jól eltalálták őket, legyen az tánc vagy kardozás, egyikükben sem csalódtunk.

Bőven elég tartalom van a Super Mario Partyban ahhoz, hogy az ember igen sokáig elő akarja venni, ha társaságban van, és a társaság fogékony az ilyesmire. Az biztos, hogy ez a sorozat egyik legjobb darabja, amit a Nintendo nem vett félvállról, hát kerüljön elő sokszor, és anyázzunk az előlünk elorozott csillagok miatt.