Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kipróbáltuk az idei konzolos focis betevőnk mindkét részét, és kicsit zavarba is jöttünk.

Az a helyzet, hogy tavaly eléggé egyértelmű volt a PES győzelme. Valahogy sokkal összeszedettebbnek és szebbnek is tűnt, pontosabb focis élményt adott, mint a már kicsit labdás akciójátékká átvedlő FIFA, ami évről évre ugyanazokat az idegesítő problémákat mutatja fel, és bár alig fejlődik, valami pici extrát mindig hozzáadnak, hogy meg akarjuk venni az idei részt. Haragudni sosem tudunk rá, mert míg a PES inkább a játékélményre megy rá, a FIFA sokkal inkább a körítésre, és még mindig van annyira jó játék, hogy szeressük, bármit is próbálnak kihozni belőle.

A Gamescomon jól belefutottunk mindkét játékszéria új epizódjába, és bár csak egyetlen barátságos meccset tudtunk lejátszani mindkettővel, még így is sikerült képet kapnunk arról, hogy mi lesz a helyzet idén. Furcsamód a Konami PES-standjánál szinte senki sem állt, ami meglehetősen furcsa a Gamescomon, egy-egy nagyobb címnél akár órákat is várni kell a bejutásra, és hát igen, a FIFA gigantikus standjánál álltak is azok a sorok, ha nem is többórásak, de azért messziről is jól kivehetőek.

Pedig a PES-nek nem kellene ilyen érdektelenség mellett felvonulnia, a 2019-es játék is lesz annyira jó, mint a tavalyi. Bár a licenszekkel egyre rosszabb a helyzet, eltűnik a játékból az Európa-liga és az Bajnokok ligája, és hol máshol bukkanna fel, ha nem a FIFA-ban, magyarul az EA focis játéka továbbra is nyerésre áll, de elég egymás mellé tenni a két játékot, és pár pillanat alatt le lehet vonni néhány következtetést.

Először is: a PES még mindig jobban néz ki. Valahogy sokkal élethűbbek a játékosok, a mozgások, és nincs olyan érzése az embernek, hogy spóroltak a textúrákkal. A FIFA továbbra is úgy néz ki távolról, mintha a játékosok arca egy kissé túlságosan is sima lenne, grafikailag nagyjából semmi sem változott az előző rész óta. A PES-nek sem nagyon kellett változtatnia, de azért egy picit mégis csak felhúzták a grafikát, és a játékosok 3D-modellezését is, így a játék kifejezetten baromi állatul néz ki.

Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy a Konaminál tavaly megtaláltak valamit, amit már nagyon régóta keresnek, és az a valami most érik be igazán. A PES még mindig sokkal inkább fociszimuláció, mint a FIFA, a körítése egyre rosszabb, de maga a foci, maga a játékélmény még jobb, mint tavaly, és már tavalyi is levett a lábamról. A mozgások még pontosabbak, szinte teljesen élethűek lettek, a stadion él, ennél közelebb per pillanat nem tudom, hogyan érhetnénk közelebb a fociszimulációhoz. A mesterséges intelligencia is javult, egyáltalán nincs könnyű dolga az embernek a sztárjátékosok ellen, de igazából a többiek sem piskóták, olyan kíméletlenül játszottak ki, hogy nézni is rossz volt.

Ezek után kicsit félve álltam sorba, hogy megtapasztaljam, idén milyen kis semmiséggel próbál rávenni a FIFA arra, hogy megint heteket/hónapokat szánjak rá, de az új játékmódok még nem voltak kipróbálhatóak a PS4-es demóban, így kénytelen voltam egy kick offot választani. És nagyon meglepődtem. A FIFA mintha némileg gyorsított volna a tempón, de nem úgy tűnik, mintha kamuzna, mintha csak a parasztvakítás miatt nyomná némileg jobban a gázt.

Eszeveszett tempójú és minőségű meccset sikerült lejátszani, sokkal élvezetesebbet, mint amilyeneket a FIFA 18-cal bármikor, finomodtak a mozgások, a játékosok sokkal élethűbben kezelik a labdát, néha olyan apró mozdulatokkal, hogy még magam is meglepődtem a kidolgozottságon. Sajnos a jó öreg „robotos mozgás” néha még mindig beköszön, és nem lenne baj, ha grafikailag is picit többet hoznának ki már a játékból, de így sincs ok panaszra, a FIFA19 jól néz ki, a Frostbite 3 motor teszi a dolgát, de a PES2019-cel összehasonlítva azért látszik, hogy van még hova fejlődni, és nem is érteni, hogy miért nem fejlődnek érdemben már évek óta.

Szóval zavarba jöttem. A PES továbbra is remek fociszimulátor, még jobb, mint tavaly, bár az irányítását továbbra is nehéz megszokni, de ha megvan, akkor már nagy baj nem történhet. De a FIFA is egészen erős élményt adott. Nem azt mondom, hogy óriási változások történtek a tavalyi játék után, de érezni, hogy apróbb finomságokat adtak hozzá, és ezek az apróbb finomságok, plusz a Bajnokok Ligája megjelenése ezúttal nálam erős döntetlenre hozza ki a meccset. Még nincs semmi eldöntve, ugyanis egy-egy rövidke körről beszélünk csak, de ha így marad, akkor idén elég jó évünk lesz. Viszont elég sanszos, hogy idén is a PES mellett tesszük majd le a voksunkat.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.