Tyson soha nem keltette azt az illúziót, hogy rendes ember volna. A bokszoló, akit szexuális erőszak miatt lecsuktak, és aki egy mérkőzés közben leharapta Evander Holyfield fülét, most egy interjúban elmondta, hogy a rajongóival sem volt sokkal kedvesebb.

Ami már csak azért sem túl korrekt magatartás, mert ha valaki annyira tisztel és szeret egy sztárt, hogy órákat áll sorba csak azért, hogy az illető egy alkoholos filccel aláfirkantson neki valamit, biztosan nem arra számít, hogy csodálata tárgya hálából beveri az orrát. Tyson pedig jó eséllyel így reagált sikere csúcsán, ha valaki egy fényképet meg egy tollat nyomott az orra alá, és ezt maga mondta el a Yahoo Finance riporterének.

Kínlódás volt akkoriban az életem, én pedig totálisan fékevesztett voltam. Mindenkibe belekötöttem. Ha valaki autogramot kért tőlem, behúztam neki egyet. Egy igazi csődtömeg voltam.

Ezt egyébként azzal kapcsolatban mondta el, hogy mára betört a kannabisz-bizniszbe, és saját elmondása szerint így került végre egyenesbe. Elmondta, hogy ha akkoriban tudta volna, milyen jó hatással van rá a fű, biztosan jobban alakul az élete, és nem került volna annyiszor összeütközésbe a törvénnyel. Mondjuk azt azért tegyük hozzá, hogy akkoriban a kannabisz még illegális volt, vagyis lehet, hogy Tyson egyesült volna az univerzummal és nem követett volna el annyi testi sértést és garázdaságot, de illegális szerhasználat miatt tutira meggyűlt volna a baja a hatóságokkal.

A lényeg, hogy a nyolcvanas években nem volt életbiztosítás elhivatott Tyson-rajongónak lenni.

És ezt olvastad már?
Űrlord agya teljesen elborul a The Terminal List első kedvcsinálójában
Nem könnyű elkezdeni a futást, de most Nyári Dia is segít benne