Chezidek jóféle jamaikai roots reggae-vel, Chris Carter pörgős DJ-szettel, a Red Fang pedig mocsári stoner rockkal érkezik a héten Budapestre. De a magyar versenyzőknek sem kell aggódniuk, ők is színpadra jutnak a következő hét napban!

Bryan Adams (CAN)

Budapest Sportaréna

Július 29. 20:00

Kis túlzás, hogy a South Parkban a kanadaiak már bocsánatot kértek miatta, hiszen Bryan Adams életművében bőven akadnak igencsak jó darabok is, de tény, hogy a balladái miatt a legjobban akkor jársz, ha a csajoddal mész el megnézni a legendát. Emberünk egyébként még mindig energiabomba, azonnal robban a színpadon zenekarával, úgyhogy ha bármiféle fenntartásod is van Adams urunkkal szemben, akkor menj el megnézni, és nagy eséllyel átértékeled magadban a teljes életművet.

Belépő: 8900 – 19500 Ft

Neo feat. Amber Smith

Park

Július 28. 20:00

A Neo az elektronikus zene egyik legfontosabb úttörőjének számít Magyarországon, hírnevét 5 nagylemez, 2 EP és megszámlálhatatlan, single, remix és video alapozta meg. Táncos, masszív ritmikájú és dinamikájú zenéje és következetesen épített világa számtalan elismerést hozott a zenekarnak, a közönség rajongásán túl szakmai díjakat is, mint például "Az év videóklipje" vagy "A legjobb színpadi produkció". Antal Nimród Kontroll című filmjéhez szerzett zenéje a "Legjobb filmzene" díját hozta az együttesnek. A Neo - amellett, hogy kíméletlen stúdió professzionalitásáról híres - a színpadon is nagyot alakít: a klasszikus elektropop hagyományoktól elindulva a legmodernebb elektronikus hangzásokig terjedő skálán ejtik transzba a közönséget. Az idei nyarat teljesen megújított koncertprogrammal és a hangzáson még egyet csavarva kezdte a zenekar, úgyhogy már csak ezért hiba lenne kihagyni.

Belépő: 500 Ft

Chris Carter (UK) / Mango / AMB

A38

Július 28. 22:00

Az angol Chris Carter és Mango & iamyank live act-jei, AMB, Fine Cut Bodies és Monkey6 dj-szettek az Impro School nyílt napjának levezetéseként.

Belépő: 1000 Ft

Red Fang (USA)

Dürer Kert

Július 30. 20:00

A minőségi stoner szerelmeseinek az idei nyáron sem kell attól tartaniuk, hogy a tikkasztó hőségben kötelező program és elfogyasztandó, előre behűtött sörök nélkül maradjanak, ugyanis a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert összefogásából július 30-án végre Budapesten is bemutatkozhat a portlandi Red Fang, akik méltán bizonyítják majd, hogy még egy friss hang is lehet közönségkedvenc a műfajban.

Belépő: 2000 Ft (elővétel), 2500 Ft (helyszínen)

Chezidek (JAM)

Akvárium Klub

Augusztus 1. 20:00

Jamaika egyik igazi autentikus roots reggae énekese Budapestre veszi az irányt, hogy társaival együtt megtáncoltassa a nagyérdeműt. Ha gamer vagy, és sokat GTA-ztál, akkor hallgasd meg a Call Pon Demet, azonnal rájössz, kiről is beszélünk.

Belépő: 2200 Ft

HipHelp – Segélykoncert az állatvédőrségért

A38

Augusztus 2. 21:00

A magyar underground hip hop legnépszerűbb előadói megmutatják, hogy mennyire fontos az összefogás a jó cél érdekében. Az állatvédelem és az ezzel kapcsolatos felvilágosítás / nevelés minden korosztályt érint! Ha fontosnak tartod ezt az ügyet, ha szereted az állatokat, most eljött a Te időd! Szórakozva segíthetsz. Az este TELJES bevételét az Országos Állatvédőrség Alapítványa kapja meg!

Belépő: 1000 Ft

Bëlga

Park

Augusztus 2. 20:00

A magát következetesen „nem hiphop zenekarnak” definiáló zenekar, koncertjeiről ritkán jön el úgy a közönség, hogy ne legyen még másnap is téma, mivel lepték meg őket a teljesen őrült srácok. Kevés olyan dalt írtak, amiből egy-egy mondat ne lenne azóta is szállóige, a zenefelelős Titusz elmebeteg hangmintáit már messziről bárki felismeri.

Belépő: 500 Ft

Ocho Macho

Park

Augusztus 3. 20:00

Csajod behisztizett? Anyád kiakadt? Apád bepöccent? Főnököd leugat? Haverod lekoptat? Szomszédod kopogtat? Hagyd a francba az egészet, és gyere a Parkba egy happy hupákolásra – a magyar Mano Negrára széttombolhatod az agyadat és feltekerheted a jókedvedet! Ez nem a múltszázadi busóngós magyar rock, ez kérlek szépen színtíszta napfény az éjszaka közepén – reggae, latin, punk és rockandroll ésszerűtlen de annál izgalmasabb keveréke. Hm? Egy ilyen estét nem hagyhatsz ki!

Belépő: 500 Ft

Inkább a kiállítások, a színház és a kulturális fesztiválok érdekelnek? Akkor olvasd el alternatív programajánlónkat is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában