Az ausztrálok már egy ideje fuldokolnak a füstben a szigetországot sújtó hatalmas kiterjedésű bozót- és erdőtüzeknek köszönhetően, most pedig ebből Új-Zéland is kapott egy kis ízelítőt.

A füst ráadásul egy ezerötszáz kilométeres utazást követően épp szilveszterre időzítve érkezett meg a szigetre, és Christchurch-től Queenstownig a vörös és a sárga különböző árnyalataiba festette az eget.

Így néz ki mindez a magasból

Az előrejelzések szerint a szél hamarosan megtisztítja a levegőt, de néhány helyen egészen biztosan megmarad még a füst a hét végéig. A lakosság természetesen fotózott, mintha nem lenne holnap, és ha már a szabadban nem volt ajánlatos tartózkodni, a szobába menekülve feltöltötték a képeket a Twitterre.

A partokon egészen félelmetes képek készültek. Ez az előtte-utána fotó érzékletesen mutatja be a helyzetet:

De még ha nem is tudnánk, milyen volt korábban a kilátás, ezt a fotót megnézve akkor is világos lenne, hogy valami nagyon nincs rendben:

A füst természetesen nem állt meg a partokon. Ez a fotó Wanaka környékén készült, felül a mostani, alul pedig a normális állapotot szemléltetve:

Ez itt pedig Dunedin mellett:

A Tasman-gleccseren a füst még a havat is átszínezte.

Erről egyébként készült egy félelmetes videó is, amiről sokaknak azonnal egy posztapokaliptikus sci-fi jutott az eszükbe.

Miss Roho on Twitter

This the view from the top of the Tasman Glacier NZ today - whole South island experiencing bushfire clouds. We can actually smell the burning here in Christchurch. Thinking of you guys. ? #nswbushfire #AustralianFires #AustraliaBurning https://t.co/iCzOGkou4o

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában