Így vagy úgy, de a Charlie Hebdo elleni támadás óta tompábban fognak a ceruzák. Soha nem találtuk volna ki; éppen Iránnak lett ebből elege.

A Teherán önkormányzata által üzemeltetett Rajzfilmek Háza kiírt egy pályázatot, melyben arra kérték a világ művészeit, hogy küldjenek rajzokat az "Iszlám Állam bűneiről". Csak a témát adták meg, a megközelítés és a stílus tekintetében egyáltalán nem kötötték meg az alkotók kezét. A beküldött pályamunkák ehhez mérten igen merészek, helyenként szinte dühödt haraggal kritizálják az Irak térségében szörnyű pusztítást végző katonai csoportot.

A szervező, Mohammad Habibi elmondta, hogy negyven országból megközelítőleg nyolcszáz munka érkezett be a felhívásra, melyek közül a versenybizottság kétszáznyolcvan alkotást válogatott ki. Csodálatra méltó Habibi kiállása: "Mára az egész világ ismeri az ISIS nevű parazitát és azt, hogy ez a kártevő milyen borzalmas bűnöket követett el az emberiség, a művészetek és a kultúra ellen. A művészek felelőssége, hogy ezekre a bűnökre felhívják a közvélemény figyelmét az ehhez hasonló megmozdulásokkal."

Az alkotások közül kiválogattunk egy csokorra valót, melyet most kommentár nélkül teszünk közzé.

Abbas Goudarzi, Irán
Abdul Syukur, Indonézia
Alireza Pakdel, Irán
Amir Dehghan, Irán
Armen Hamonangan, Indonézia
Bahman Jalali Nokandeh, Irán
Bahman Jalali Nokandeh, Irán
Bahram Arjomandnia, Irán
Bahram Arjomandnia, Irán
Benaji Naji, Marokkó
Bernard Bouton, Franciaország
Descheemaeker, Belgium
Mahdi Rasouli, Irán
Mahmood Azadnia, Irán
Mohammadreza Akbari, Irán
Pseudonymleon, Kolumbia
Ridha H Ridha, Németország
Saeid Sadeghi, Irán
Davoud Houshmand, Irán
Shahram Rezaee, Irán

A verseny lezárására és az eredményhirdetésre Teheránban kerül sor május 31-én. További képekért felkeresheted a pályázat hivatalos weboldalát.

(via VICE)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában