Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy 32 éves ausztrál fenegyerek, aki seggrészegre itta magát az egyik tajvani késdobálóban. A férfi már közel 10 éve él a Svájc nagyságú szigeten, amikor pedig hazatért feleségéhez az ominózus duhajkodásból, az arcáról lefigyelt néhány új tetkó. A felesége pedig nem örült neki. Majd később a férfi sem.

Paul Ferrel épp a haverokkal boncolgatta a tajvani függetlenség kérdését az egyik helyi kocsmában, és annyira belemelegedtek a témába, hogy az ausztrál férfi meg sem állt a következő tetkószalonig. Az eredmény látványos lett:

Aztán így engedjen el az asszony a Józsi Presszóba...

Az egykor spanyol, holland, kínai és japán uralom is alatt álló terület státusza jelenleg igencsak bonyolult, a szárazföldi Kínával ápolt viszonya nem kevésbé. Bár gazdasági téren Kína egyre fontosabb partnere Tajvannak, a Kínai Népköztársaság (azaz: Kína) továbbra is tartományként tekint a területre, míg a Kínai Köztársaság (amely Tajvan és még néhány csendes-óceáni sziget felett kormányoz) önálló államnak tekinti saját magát. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Kínai Köztársaságon belül a „langyos közép” mellett két domináns mozgalom létezik, és egyiknek sem felel meg a status quo: a kék tábor a Kínával való egyesülést szorgalmazza, a zöld tábor pedig totális függetlenséget szeretne kivívni Tajvannak.

Az esetet eléggé felkapta a helyi média, és a tetoválást készítő Vei Cseng is célkeresztbe került, hogy kihasználta a zacskórészeg ausztrál férfit, a tetoválómester ugyanakkor másképp festette le a sztorit:

„Hangsúlyoztam neki többször is, hogy a rendőröknek nem fog tetszeni a tetoválás, és emellett új útlevelet is kell csináltatnia, de tarthatatlan volt. Annyira lelkes volt, hogy az arcát saját maga borotválta le a tetoválás előtt, amikor pedig az egész kész lett, nagyon boldognak tűnt.”

Paulnak a jobb karjára volt egyébként varratva már egy zöld függetlenségi lobogó, de azért azt utólag bevallotta, ha nincs a szekérnyi alkohol, nem nézne ki úgy az arca, mint Stunak a Másnaposokból:

Azért van némi hasonlóság

A felesége egyébként azóta is dühöng, és nem nagyon tudják, mitévők legyenek, ugyanis a tetkó eltávolítása drága mulatság lenne (átszámolva mintegy 2 millió forintba fájna), nem is beszélve arról, hogy az egész beavatkozás nagyjából 10 műtétből állna. Amúgy a tagot nem kell nagyon sajnálni, ismerte ő már a zűrt azelőtt is: a The Kayak Club bárt üzemeltető férfi két éve annyira összebalhézott az egyik sarki bolt alkalmazottaival, hogy Molotov-koktélt dobott a helyiségre.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában