Végre meg lehet venni Gwyneth Paltrow pinaillatú gyertyájának férfi megfelelőjét! Ha nem tudod az otthonodat önerőből telenyomni kanszaggal, ez majd segít.

Szent meggyőződésünk, hogy amikor Paltrow Goop nevű cége piacra dobta ezt a forradalmi terméket, a világ még nem volt rá felkészülve. Ezzel a lépéssel azonban a népek a mélyvízben találták magukat, amit egyfelől úgy reagáltak le, hogy egy szemvillanás alatt elfogyott az összes puncis illatosító. Paltrow ezzel annak rendje és módja szerint jó magasra tolta az ingerküszöböt, de annyira, hogy szerintünk így a termék faszos megfelelője már nem is fog akkorát durranni.

Mert egy kanadai cég most végre megcsinálta a férfi verziót, ami kereken száz dolcsiba kerül, vagyis a pöcsszag 25-tel drágább a punciillatnál. Ennek egyébként a forgalmazó szerint nem biológiai, hanem társadalmi okai vannak, annyival kerül ugyanis többe az újabb termék, amennyivel a férfiak több fizetést kapnak átlagosan a nőknél ugyanazért a munkáért.

Nem igazán tudjuk megmondani, kinek készül valójában ez az illatgyertya, vagyis ki szeretné, ha péniszszag terjengene a lakásában, de feltételezzük, hogy inkább a nők lennének a célközönség. (Józan paraszti ésszel nem látjuk be, miért venne egy pasi valamit, amit funkcióját tekintve simán ki tud váltani a saját farkával.) Így viszont a logika nem stimmel, ugyanis a magasabb árat pont azoknak kellene kifizetniük, akik kevesebb fizetést kapnak.

Még ha a gondolatiság félre is ment, a gyártó a bevételből egy olyan szervezetet támogat, mely a női egyenjogúságért küzd. Megvenni itt tudod. Azt nem tudjuk, mennyire kell sietned. A puncis percek alatt elfogyott, de azért azt nem gondolnánk, hogy ez is ennyire kelendő lesz.

Vagy ki tudja...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés