Bármennyire is szerették volna az őket alakító színészek, nem fog összejönni Poe és Finn a kilencedik Star Warsban

Sokak szerint annyira szikrázott a levegő a hetedik Star Wars két szereplője, a rohamosztagosból lett lázadó, Finn és a lázadó pilóta, Poe között, hogy Az ébredő Erő után a pár külön hashtaget kapott, ami magyarul csak egy kicsit hangzik viccesen: #FinnPoe.

És ugyanezek a sokak teljesen komolyan gondolták, hogy a két karakter között nemcsak baráti, hanem valójában szerelmi a viszony, és abban reménykedtek, hogy a Skywalker kora cselekménye során végre egymás karjaiban végzik.

Nos, a Poe Dameront alakító Oscar Isaac a Variety-nek elmondta, hogy ezzel nemcsak a rajongók egy része volt így, ő maga is nagyon szerette volna, ha a két szereplőnek összejött volna valami túl a barátságon.

Korábban már Finn, azaz John Boyega is megszólalt a témában, és ő sem zárkózott volna el a dologtól.

Ha ők mondják, mi is készséggel elhisszük, hogy ez a tekintet nem csak azt jelenti, hogy „De jó, hogy túlélted a hetedik epizód első felét, komám!”.

Így vagy úgy, a jelek szerint a #FinnPoe-szurkolóknak nem sok okuk lesz ünnepelni. Reméljük, a film ettől még jó lesz!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon