A Wii U minden idők egyik legszerencsétlenebb konzolja. A Nintendo gépéhez szép számmal jöttek a jó játékok, olyanok, amikért nem volt nehéz rajongani, de mivel maga a gép sem fogyott jól, a játékokat sem nagyon vették, pedig milyen jól járt volna mindenki, ha kipróbál olyan címeket, mint a Donkey Kong Country: Tropical Freeze, vagy a szintén remek New Super Mario Bros U. Aztán jött a Switch, a Nintendo pedig nagyon helyesen rájött, hogy rehabilitálni kell ezeket a címeket, mert méltánytalanul tűntek el a süllyesztőben, a Switch majd megmenti őket, és a világ egy boldogabb hely lesz.

És tényleg. A New Super Mario Bros. U Deluxe egy csoda, úgy játszik vele az ember, hogy közben értetlenkedik, hogy a jó úristenbe bukhatott meg ez a játék 2012-ben, aztán persze nem nagyon kell gondolkodni, rájön mindenki hamar, főleg ha ismeri a New Super Mario Bros.-ok történetét. 2012-ben valamiért a Nintendo úgy gondolta, hogy jó ötlet egymásra időzíteni a széria második számozott epizódját a jóval népszerűbb DS-re, aztán nem sokkal később kidobta a Wii U-játékot is, amiből aztán 2018-ig 5,7 millió darabot adtak el. Csak összehasonlításképp: a New Super Mario Bros. Wii-ből csak Japánban fogyott el 4 millió egy év alatt, a második részből DS-re pedig közel 13 millióan vásároltak be.

De most itt a népszerű Switch, hogy helyre tegye a dolgokat. Régen nem játszottunk már 2D-s Mario platformerrel, és most ne kezdjük azt, hogy de hát ott volt a Super Mario Run, mert az valami más, de mondjuk valóban közelít. 2012-ben jött ki ugyebár az utolsó ilyen játék, és az pont ez volt, viszont mivel mi sem bővítettük a Wii U-tulajok nem annyira népes táborát, még az átlagosnál is jobban ki voltunk éhezve egy régimódi Mario-címre.

A New Super Mario Bros. U Deluxe viszont csak részben az. Tény, hogy a lecsupaszított játékmenete teljes egészében egy régi Mario-játékot ad ki, balról jobbra haladunk, mindenféle power-upot hajkurászunk, örülünk a gombának, és még jobban örülünk a makknak, amivel repülő mókusokká válhatunk, és akkor a jó öreg csillagot még nem is említettem, de azért a helyzet nem ennyire egyszerű.

A Nintendo is pontosan tudta, hogy többet kell adnia egy sima portnál, úgyhogy bőkezűen hozzácsapta a játék kiegészítését, a New Super Luigi U-t és pár extra választható szereplőt, hogy a mosolyok még szélesebbek legyenek. A mosolyok pedig nagyon szélesek, mert iszonyú sok a tartalom a játékban, az újrajátszás esélye pedig nagyon magas.

A New Super Mario Bros. U Deluxe veszettül aranyos, szép és rohadtul nem könnyű. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy a régebbi Mario-címek sem voltak éppen fáklyás menetek, egy-egy pályán úgy megizzadtunk, hogy egyből nyúltunk a légkondi távirányítójáért, aztán rájöttünk, hogy nincs. Ez a csoda sem feltétlenül könnyű, de ez is relatív, a pályák kreatívan szopatósak, viszont elég könnyű új életet szerezni, magyarul sokszor meghalsz, de van miből gazdálkodni, ha sok az életed.

A pályák egyébként tényleg nagyon kreatívak és néha meglepően nagyok is, mindegyikük hozza az old school-Mario-hangulatokat, és tele vannak felfedezésre váró titkokkal, ettől a kombótól pedig nem nehéz megint hardcore rajongóvá válni, ha esetleg valahol valami hiba csúszott volna a számításba. Mondjuk mostanában Marióra elég jó idők járnak, mert szinte minden megmozdulása tökéletes, az Odyssey, a Party, és az oké, nem teljesen Mario, de mégis mariós Super Smash Bros. is simán fantasztikusak, ez a játék pedig közel sem töri meg a sikerszériát.

Az újdonságok száma azoknak, akik játszottak a régi verzióval, nem lesz sok, de mégis elég: a karakterek közül például nem csak a New Super Luigi U-ban elérhető már Nabbit, és bekerül a játékba Toadette is, aki egy speckó power-upnak, a koronának köszönhetően emberi formát ölt, és Peachetté változik. Mivel sok a karakter, sok a lehetőség is, újra kell játszani többször, nincs mese.

De ha belegondolsz, nem is ez a nagy truváj a New Super Mario Bros. U-ban. Az, hogy a Switch hordozható. És mire vártunk már nagyon régen? Arra, hogy legyen nálunk egy teljesértékű, erős Mario-platformer, amit bármikor előhúzhatunk a táskánkból, és elüthetjük vele az időt, vagy esetleg otthon csak a kanapén fekve lehessen nyomni, és ne kelljen hozzá bekapcsolni a tévét. A Super Mario Run nem volt túl erős versenyző mobilon, úgyhogy lehet örülni, itt van, amire már évek óta várunk, ráadásul olyan formában, ahogy annak lennie kell.

A Nintendo pedig talán kedvet kap ahhoz, hogy a Switch-en folytassa azokat a címeket, amiket most rehabilitálgat, jó lenne egy új Donkey Kong, egy új New Super Mario Bros. majd néhány éven belül, de nyilván mindent az eladások határoznak majd meg. Úgyhogy vegyétek ezt a játékot, a jövőnk múlik rajta, és a jelenünk is eléggé jó lesz.