Annyira, de annyira vártuk a Nyírjuk ki Gunthert!, az előzetesek ugyanis egy totálisan őrült menetet ígértek egy magából hülyét csináló Schwarzeneggerrel. Hiába vártunk.
A Killing Gunther pedig papíron egészen jól hangzott. Van egy rakás béna bérgyilkos, és vezetőjük, a szintén béna bérgyilkos Blake (Taran Killam), akik a fejükbe veszik, hogy elteszik láb alól a világ legkeményebb és legokosabb gyilkológépét, Gunthert (Arnold Schwarzenegger), de a profi férfi mindig egy lépéssel előttük jár. Mindenki csetlik-botlik, mindenki kellemesen idióta, a csapat pedig első ránézésre érdekes. Van szexi bérgyilkosnő, akit rajongóként követ profi gyilkos faterja, van tahó orosz pár, vérfóbiás méregkeverő, IT-s, duci bombagyáros, random időpontokban meghibásodó gépkarú férfi. Ebből elég sokat ki lehetne hozni.
De nem hoznak. A Saturday Night Live-ban szocializálódott Taran Killam, aki a filmet írta, rendezte, és a főszerepét is elvállalta, egyszerűen nem tud mit kezdeni a 92 perces játékidővel. Néha elkapja a fonalat, és működni kezd a filmje, de másodpercekről beszélünk csak, amelyek remek helyzetkomikumokból fakadnak, és nem egy jól felépített sztoriból, ami tulajdonképpen itt nincs is.
Egy darabig lehet mosolyogni azon, hogy mennyire bénák ezek a bérgyilkosok, hogy mennyire erősek a karikatúrák, de a film harmadától már unalmassá válnak az ismétlődő panelek, hogy nem történik semmi más, és kifejezetten elkezdi irritálni kezdi az embert, hogy a trailerek alapján láthatóan nagyon felszabadultan mókázó Schwarzenegger sehol sincs.
Az Osztrák Tölgy egyébként tényleg nagyon felszabadultan mókázik, ami jól is áll neki, szívesen néznénk, és nem csak abban a 10 percben, amikor megjelenik ebben a félrement moziban, az pedig tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy bár Schwarzi minden tőle telhetőt megtesz, az ő megjelenése már totális kreténségbe viszi el a sztorit, annyira, hogy már csak legyinteni lehet az egészre, és várni a stáblistát. Kár ezért a filmért, mert lennének egészen jó pillanatai, de ez ebben a formában nagyon kevés volt egy másfél órás vígjátékhoz, viszont nézzük a pozitív oldalát: Schwarzenegger monológja legalább valamennyire elgondolkodtató, hiszen elmondja, hogy 50 év alatt küzdötte fel magát a csúcsra, míg a fiatalok mindent azonnal akarnak, és ebbe belebuknak. Taran Killam sem tudott egyből jó filmet rendezni. Talán majd 50 év múlva.