Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere. Hetek óta kórházban volt koronavírusfertőzés miatt – bízott az erős szervezetében, nem oltatta be magát –, de állapotáról kevés információt adtak ki hivatalosan. Az Omega menedzsere, Trunkos András ezt azzal indokolta, hogy egy korábbi beszélgetésük során Kóbor azt mondta, ha egyszer baj lesz, azt szeretné, ha az emberek nem amiatt beszélnének róla, hanem úgy emlékeznének rá, mint aki Magyarországról indulva világhírt ért el a zenekarával.

Így emlékezünk hát rá és az Omegára.

1962–

A Benkő László-féle Próféta gimnáziumi együttes egyesült egy másik gimnáziumi zenekarral, amelyben Kóbor János énekelt, így lettek a későbbi Omega alapító tagjai. Ezen a néven először 1962. szeptember 23-án lépett fel az együttes a Műegyetem várbeli kollégiumában, akkor már Benkő és Kóbor is műegyetemista volt.

1966 – Kóbor még a jellegzetes hajzuhatagja nélkül (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Kezdetben angolszász slágereket játszottak, akkor még Kóbor János mellett énekelt Benkő is. A hatvanas évek második felében azonban az Omega saját slágereinek többségét már Kóbor (becenevén Mecky) énekelte, az 1971 óta felvett dalokban pedig ő az egyedüli szólóénekes.

Az Omega első legendás felállása 1967–68-ra alakult ki, Kóbor János és Benkő László mellett a gitáros Molnár György, a basszusgitáros Mihály Tamás és a dobos Laux József mellé Presser Gábor billentyűs csatlakozott. Akkor születtek az első nagy slágerek: a Trombitás Frédi és a Régi csibészek.

1968 – Molnár György, Benkő László, Presser Gábor, Kóbor János, Laux József és Mihály Tamás a margitszigeti kolostorromnál (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Az együttest 1968-ban meghívták Angliába, ahol az Omega Red Star (így hirdették őket) a koncertek mellett elkészítette első albumát. Ezt követően a Hanglemezgyárban is felvehették az első, egyetlen előadó dalait tartalmazó magyar könnyűzenei album, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címűt.

Az Omega nemzetközi pályafutása a hazai hivatalok akadékoskodásai miatt akkor nem indulhatott el, de itthon az Illéssel vetekedve már a legnépszerűbb beategyüttesnek számítottak. E korszak csúcspontja az 1969-ben megjelent 10 000 lépés című album, olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány. Utóbbi a tokiói Yamaha-fesztiválon különdíjat kapott, és azóta számtalan külföldi feldolgozása készült.

1969 – Kóbor János és Presser Gábor a gyömrői művházban (Fotó: Fortepan/Péterffy István)

A harmadik, Éjszakai országút című nagylemez után, 1971 tavaszán Presser és Laux váratlanul kilépett, hogy létrehozza az LGT-t. „Hová lett a szó tisztasága / Hová lett két hűtlen barát” – énekelte Kóbor az ezután írt Hűtlen barátok című számba, amely a ’72-es, szintén beszédes című Élő Omega albumra is felkerült.

1970 – Laux József, Mihály Tamás, Presser Gábor, Kóbor János, Benkő László és Molnár György a Hősök terén egy Volkswagen Transporterrel és egy Fiat kupéval (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

A dobok mögé Debreczeni Ferenc ült, Benkő pedig Presser távozása óta kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amelyet 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.

1970 – Nagykörös, Bánom-dűlő: az Omega együttes tagjai – Mihály Tamás, Molnár György, Laux József, Kóbor János, Benkő László – tévét adományoznak a tanyasi általános iskolának (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

1973-ban lemezszerződést kötöttek a nyugatnémet Bellaphon céggel, albumaik (Időrabló, Csillagok útján, Gammapolis) és a koncertek révén egész Európában, főleg a német nyelvterületen népszerűek lettek.

Tulajdonképpen mindvégig, a hatvanas évek óta a legnépszerűbb magyar zenekar volt, talán az egyetlen, amelyik a nyugati világban is sikereket ért el. Munkásságuk utánozhatatlan és meghatározó volt a magyar rockzenében. Hobo

A következő évben megjelent a csak sorszámot kapott Omega 5, ’75-ben az Omega 6: Nem tudom a neved, amely ezen korszakuk legsikeresebb albuma lett. A nemzetközi karrierjük is épült: az NSZK-ban négy angol nyelvű albumot rögzítettek, de a közönség kérésére külföldön is magyarul énekelt Kóbor. Előfordult, hogy az Omega előtt játszott a Scorpions.

1976-ban (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A hetvenes évek közepén váltottak a space rockra. Három album jelent meg: a Time Robber 1976-ban (ez az 1977-es Időrabló angol változata) egymilliós eladást ért el, ez minden idők legtöbb példányban eladott albuma magyar előadótól. 1978-ban adták ki a Csillagok útján-t (angol változata: Skyrover) rajta a stílusból kilógó, oroszos Léná-val, szintén ’78-as (magyar nyelvű kiadásban ’79-es) a Gammapolis, amely külföldön kisebb siker volt, Magyarországon viszont minden idők legtöbbet eladott albuma lett, 650 ezer példánnyal.

Az európai sikereken túl Amerikában is próbálkoztak, 1980-ban a Warnerrel kötöttek két albumra szóló szerződést. Megjelent az angol Working album, majd elkészült magyar változata, Az arc. Nem volt nagy siker az angolszász nyelvterületen, ezért a második album már el sem készült, az Omega onnantól egyre távolodott a nemzetközi piactól.

Az együttes húszéves évfordulóját ’82 novemberében az akkor új Budapest Sportcsarnokban ünnepelték öt koncerttel, ott hangzottak el először az Omega XI dalai.

A régi rajongóknak kicsit túl új volt a stílus, a fiataloknak viszont nem voltak elég újak a zenészek, ezért elmaradt a siker.

1981 – Akkor volt tizenkilenc éves az Omega, de mintha a tortán húsz gyertya lenne, akkor viszont a fotó 1982-es kell legyen (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Az évtized közepén – a magyar együttesek közül elsőként – a nyugatról hazahozott berendezésekből elkészült az Omega digitális stúdiója, a Skorpióval és az Eddával együtt pedig gazdasági munkaközösséget (gmk) alapítottak hang- és látványtechnikai berendezéseik bérbeadására.

1983 – Jubileumi Rockfesztivál a népkerti pályán (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

1986-ban, A Föld árnyékos oldalán című albumon megjelent Fekete pillangó lett az évtized Omega-slágere, ’87-ben következett a tizenharmadik album, a Babylon – a 80 ezres eladás akkor bukásnak számított.

Utána hét évig nem készült új dal és nem játszottak élőben, 1994-ben, egy 70 ezres Népstadion-koncerten tértek vissza, de a következő évben megjelent Trans and Dance és a ’98-as Egy életre szól album sem közelítette meg a korábbi sikereket.

Megint hosszú kihagyás következett, majd 2004-ben országos turnéra indultak, két évvel később jelent meg az Égi jel: Omega című album. Továbbra is koncerteztek itthon és külföldön, de új albumot 2017-ben adott ki az akkor már ötvenöt éves együttes (Volt egyszer Vadkelet), ekkor Mihály Tamás már nem játszott velük. Még egy albumuk jelent meg 2020-ban, a Testamentum.

Az együttest 59 éven át Kóbor János vitte a hátán. Az ő előadói stílusa, megjelenése és zenei érzékenysége dominálta az együttes pályáját. Hobo

–2021

Tavaly novemberben meghalt a Kóbor mellett legmeghatározóbb tag, Benkő László, három nappal később Mihály Tamás, a korábbi basszusgitáros, idén december 6-án pedig Mecky is. Lehet, hogy hivatalosan még lesz Omega, akár fellépésekkel és új számokkal is, de az Omegának, az egyik legmeghatározóbb, nemzetközi szinten is jegyzett, több szempontból úttörő és rekorder együttesnek a története véget ért.

(Nyitókép: Kóbor János az Omega 55. évfordulóját ünneplő budapesti koncerten, 2017. december 28-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában