A legrosszabb időkben jött az Ori and the Blind Forest folytatása, és elfeledteti veled, hogy odakint elég nagy a baj.

Az Ori and the Blind Forest egy olyan platformjáték volt, amibe nagyon nehéz lett volna belekötni. Már az első pár percében annyi érzelem volt, hogy szinte mindannyian zokogtunk rajta, kb. mint a Fel! elején, és ez még csak a bevezető volt, onnan indult a nagy kaland, ami egyszerre volt nehéz és ámulatba ejtő. Az Ori nem véletlenül lett a platformjátékok modern kori királya, szinte minden platformon, legutóbb pl. Switch-en is öröm volt végignyomni, és akkor még nem tudtuk, hogyan lehet mindezt felülmúlni a folytatásával. És felül lehetett.

Az Ori and the Will of the Wisps pont ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, mintha nem is telt volna el 5 év a két játék között. Naru odalép Kuro tojásához, ami elkezd kikelni. Megszületik Ku, aki gyorsan hozzánő Ori szívéhez. Ku nagyon szeretne repülni, Naru és Gumo próbálnak segíteni neki, de csak-csak nem akar összejönni az a szárnyalás. Orinak ekkor nagy ötlete támad, megkeresi Kuro tollát, mire csodák csodája, Ku repülni kezd, Ori felpattan a hátára, és elindulnak kalandozni. De baj történik, lezuhannak, elveszítik egymást, Orinak pedig meg kell találnia kisbarátját, közben Nibel olyan zugait is be kell járnia, amit nem is ismert.

Az Ori folytatása ha lehet, még rajzfilmesebb, mint az első rész volt, ami talán a valaha volt legrajzfilmszerűbb platformjáték, ami valaha született, persze azért elég nagy a verseny ezen a téren, úgyhogy hagyjuk is. Nem szeretett volna drámaian változtatni azon, ami már bejött az első részben, így grafikailag is csak annyival szebb és jobb, amennyivel feltétlenül muszáj volt. Az első rész sokkal inkább volt 2D-s, itt néha már-már eljutunk a 2,5D-ig, de úgy, hogy azért ez még mindig ugyanannak a játéknak tűnik, mégis valamennyivel szebbnek és kreatívabbnak.

Első ránézésre nem sok változott az előző rész után, a grafika még mindig lélegzetelállító, a zenék fantasztikusak, de egy-két ponton azért eléggé belenyúltak a koncepcióba, és ez abszolút a játék előnyére vált. Ori itt már az elején szert tesz egy kardra, amivel apríthatjuk az ellenfeleket, a későbbiekben megszerzett képességeiből pedig kezdetben egyszerre hármat használhat, mindet úgy pakolunk az Xbox kontroller vagy a billentyűzet valamelyik gombjára, ahogy tetszik.

Ezek a képességek persze folyamatosan „pont jókor” érkeznek, hogy át tudj lendülni a térkép valamely épp fontos pontjára, és nem, a pálya továbbra sem zárt és egyenes vonalú, így folyamatosan kell majd figyelnünk, hogy merre járunk, és hogy merre kell tovább haladnunk. De nem csak ezért nehéz az Ori and the Will of the Wisps.

A térkép hatalmas, A-ból B-be jutni pedig néha elég gyötrelmes, az ellenfelek sem kímélnek minket, úgy gázolhatnak át rajtunk, hogy majdhogynem tehetetlenül nézünk magunk elé. Ori most már gyógyítani is képes magát, így egy fokkal jobb a helyzet, de még így is többször veszünk oda a varázserdőben, mint azt szeretnénk.

Néhol kifejezetten nehéz az Ori and the Will of the Wisps, de még akkor is annyira varázslatos, hogy az embernek esze ágában sincs abbahagyni. A bossharcok nem könnyűek, a játék pedig egészen a végéig annyira változatos, hogy tátott szájjal nyomja az ember. Megfelelően hosszú, baromira tartalmas, és nincs olyan pillanata, amit ne lehetne imádni, akkor sem, ha éppen erősen káromkodsz, mert valami sokadszorra sem sikerült.

Viszont van itt egy „apróság” is, ami nem különösebben érthető: a játék állítólag Xbox One X alatt teljesítményproblémákkal küzd, és még PC-n is megakadt néhol, ami teljesen érthetetlen, a konfigurációm ugyanis az Ori 2-nél jóval komolyabb grafikájú játékokat futtat a beállításokat ultrára húzva 60 FPS-en stabilan. De ezt egy patch majd úgyis helyre rakja, állítólag már dolgozik rajta a fejlesztőcsapat.

A Will of the Wisps történetmesélésben sem adja alább a színvonalat, a történet szép, és egy pillanat alatt bele lehet feledkezni, mondjuk nem csoda, mert ahogy az első, egy gyönyörű mese ez is, amire egyszer majd biztosan lecsap Hollywood is, de ha nem, akkor sincs harag. Csodálatos folytatás lett ez, amit most, hogy mindenki borús, érdemes lenyomni, aztán sokkal derűsebben nézni ki az ablakon.

A player szerint

  • Pont olyan varázslatos, mint az első rész volt
  • De szinte mindenen javítottak benne
  • Néha irdatlanul nehéz tud lenni
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában