Minden Oscar-jelöltnek jár egy közel 30 millió forint értékű ajándékcsomag, ami elég sok mindent rejt magában.

Szorítsunk nagyon, mert a hazai idő szerint hajnal 2-kor kezdődő Oscar-gálán kiderül, hogy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje megkapja-e a mozivilág legrangosabb elismerését – a Duna Televízió élőben közvetíti az átadót.

Az viszont már biztos, hogy a magyar filmrendezőnő kapni fog egy Mindenki nyer! elnevezésű ajándékcsomagot – ez ugyanis minden Oscar-jelöltnek jár –, aminek összértéke 100 ezer dollár, azaz kábé 25,5 millió forint. Kicsit azért sejted, hogy nem semmi ajándékok lapulnak benne:

  • utazások Görögországban, Zanzibárban, Hawaiin és Tanzániában,
  • tíz alkalmas személyi edzés,
  • méregdrága wellness szolgáltatásokat nyújtó ajándékkártya,
  • különleges kozmetikumok,
  • ingyenes DNS-vizsgálat,
  • hozzáférést egy hamarosan induló társkereső applikációhoz,
  • egy 10 ezer dollár értékű jótékonysági felajánlást egy szabadon választott állatmenhelyhez,
  • a női jelölteknek pedig még egy káprázatos gyémántnyakláncot is jár.

És akik a gála utáni kormányzó bálon is ott lesznek, még elég jókat is kajálhatnak:

Ennél különlegesebb luxusételekkel már nem is várhatnák az Oscar-díjasokat

Lesz például 24 karátos arannyal készített kaviárparfé is...

(via, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában