Az USA-ban már hónapokkal ezelőtt mindenki azért kampányolt, hogy legyen Oscarra jelölve az első afrikai szuperhősfilm. Aki helyén kezelte ezt a mozit, az tudta, hogy a felhajtás oka nem a Fekete Párduc lehengerlő minőségében keresendő, inkább abban, hogy a jelölés hatalmas gesztus lenne Afrika, pontosabban az afro-amerikai lakosság felé. Nos, a mozit végül tényleg jelölték a legjobb film díjára, ezért most jött el az a pillanat, amikor valakinek végre ki kell mondania, hogy ez az alkotás bizony irritálóan túlhájpolt.
És ez most nem a kritika helye, hiszen egyszer már leírtuk, mit gondolunk a filmről. Félő, hogy a Fekete Párducra pár év múlva nem sokan fognak már emlékezni, és nem véletlenül – írtuk, és komolyan is gondoltuk, ugyanis szerintünk ebben a moziban a pöpecül kitalált afrofuturista körítést leszámítva nem igazán akadt emlékezetes momentum. Aztán mi lepődtünk meg a legjobban, amikor a filmet tőlünk nyugatabbra (és itt leginkább az amerikai sajtóra gondolok) a vállukra kapták a kritikusok.
Olyasmiket emlegettek arrafelé, mint például hogy a Fekete Párduc forradalmi, az akciójelenetei zseniálisak, a főgonosza, Erik Killmonger pedig a Marvel legjobb filmes gonosza.
Eközben mi:
A zseniális akciójeleneteket egészen egyszerűen nem láttuk sehol, mert nem is nagyon voltak, ami meg volt, annak frankón kihúzta a méregfogát a gyenge CGI. Killmonger ki volt gyúrva persze (Michael B. Jordan egyébként is két Creed-mozi között volt épp félúton), de példának okáért Loki mellé állítva észrevehetetlenül halovány volt. A forradalom már egy másik dolog, arról egy kicsit később.
Először is emlékezzünk meg a tavalyi év másik nagy Marvel-heppeningjéről, a Végtelen háborúról, ami – na mondjuk ez is erősen véleményes – szerintem a képregényes mondakör filmes univerzumának egyik legemlékezetesebb darabja. Ez a mozi már valamiért nem nyerte el teljesen az amerikai filmkritikusok tetszését. Csak hat szám, hogy szemléltessem, miről is beszélek:
A Fekete Párduc jelenleg 7,4 ponton áll az IMDb félmillió felhasználójának szavazata alapján, a Bosszúállók: Végtelen háború pedig 8,5-ön, 570 ezer szavazat alapján. Az előbbi világszinten 1,3 milliárd dollárt hozott, az utóbbi pedig bő kétmilliárdot. Ennek ellenére az előbbi a kritikusok pontszámait összesítő Metacriticen 88 ponton áll, az utóbbi pedig csak 68-on, vagyis anomália van, nem is kicsi.
Viszonylagos pontossággal ki lehet jelenteni, hogy a Végtelen háború az embereknek jobban bejött, amit nem csak az a kitétel támaszt alá, hogy a nézők a pénzükkel szavaznak, de az IMDb félmillió felhasználójára is tekinthetünk reprezentatív mintaként.
Na persze az Akadémia nem arról híres, hogy nem tojik nagy ívben arra, mit gondol az egyszerű pórnép. Nyilván nem köti a jelöltekre voksoló szakembereket a tetszési index, inkább egy adott alkotás művészeti értékét illene mérlegelniük, amikor eldöntik, ki kerül bele abba a bizonyos kalapba.
És itt a gond. A Fekete Párduc ugyanis ugyanonnan érkezik, ahonnan a Végtelen háború, egyetlen apróságot leszámítva: a gyártás során alig engedtek fehérembert a közelébe. A Disney egyébként is híres arról, hogy nagyon egyszerűen kezeli a politikai korrektség kérdését. Ha valakiről kiderül, hogy tíz éve egyáltalán nem PC-módon poénkodott a Twitteren, egyszerűen kukázzák, a női egyenjogúság kérdését simán lekezelik azzal, hogy elkezdik nyomni a női rendezőkkel forgatott női szuperhősökről szóló mozikat, a faji megkülönböztetés ügyében pedig a Fekete Párduc volt az adekvát válasz.
Az utóbbi mozi esetében ráadásul ezt a körülményt, vagyis hogy bőrszín alapján válogatták a stáb összetételét, még ki is hangsúlyozták a kampányban. A sztori és a téma szintén ennek jegyében lett megalkotva. Az egy dolog, hogy Wakanda egy fiktív afrikai szuperhatalom, amihez képest az egész világ a kőkorszakban sínylődik. Ennél fontosabb, hogy a két fehér központi karakter közül az egyik egy korán kinyírt gonosz, a másik pedig egy jószándékú, de csetlő-botló ügynök volt, az ENSZ-ben csücsülő fehér politikusokról nem is beszélve. Ők ebben az alkotásban nyilván csak a nevetség tárgyai lehettek.
Tisztában vagyok vele, hogy ezekben a kérdésekben olyan óvatosan kell nyilatkozni, mintha az ember egy alvó oroszlánt akarna megborotválni, ahogy azzal is, hogy több évtizede még tele volt a filmvilág nem épp hízelgően karikaturizált fekete karakterekkel. Egyáltalán nem azzal van tehát bajom, hogy a Disney, még ha nem is kultúrmissziós szándékkal, hanem a profitmaximalizálás érdekében, leforgatott végre egy filmet, melyben a fejlett technológia és – ami ennél is fontosabb – a hős Afrikából érkezik.
A baj azzal van, hogy ez a mozi a közelében sem lehetne annak, hogy megkapja a legjobb filmnek járó Oscart.
Főleg nem abban a mezőnyben, melyben a Végtelen háború is elindult, és csak egy jelölésig vitte. Az A sötét lovag, amit általában elfogadunk minden idők (egyik) legjobb képregényfilmjeként sem tudott bekerülni a legjobb filmek közé. Heath Ledger megérdemelten kapott (sajnos posztumusz) Oscart 2009-ben, a mozi többi jelölése viszont kizárólag technikai jellegű volt. Ehhez képest most a Fekete Párducot betolták egy olyan társaságba, ahol a zseniális Roma is helyet kapott, pedig a két alkotást még egy lapon említeni is abszurdum.
Az Amerikai Filmakadémia eddig sem arról volt híres, hogy a politika és a szakmai szempontok között az utóbbiakra helyezné a hangsúlyt, de ez ennyire még soha nem volt szembeötlő. Nyilván örülni kell annak, hogy az afrikai kultúra is megjelenik egy olyan népszerű franchise-ban, mint a Marvel filmes univerzuma, de azért ennyire ne ragadtassuk el magunkat!
Érdemes lenne legalább a látszatát megőrizni annak, hogy az Oscar az év legkiválóbb filmjeiről, nem pedig a politikáról szól.