Az valószínűleg senkinek nem újdonság, hogy az orosz-ukrán háború miatt az Európai Unió és több nyugati ország is komoly pénzügyi és kereskedelmi megtorló intézkedéseket vezetett be Oroszországgal és az azt katonailag támogató Fehéroroszországgal szemben, melyek hatására a rubel a moszkvai tőzsdével együtt néhány nap alatt történelmi zuhanást mutatott be.

Ezt tessék úgy érteni, hogy gyakorlatilag a világ összes külföldi befektetője úgy szabadulna a rubeltől, mintha leprás lenne. A dollárhoz mért rubelárfolyam az orosz invázió utáni napokban közel 50 százalékot zuhant, ami, csak hogy érzékeltessük a dolgot, olyan, mintha az euró 360 forintról pár nap alatt 520 forintra drágulna.

Az orosz állami médiában azért még próbálják fenntartani a don't worry látszatát, a gyengélkedést átmeneti anomáliának beállítva, de ez már csak azért sem könnyű feladat, mert egyre nehezebb olyan szakembert a kamera elé ráncigálni, aki kínos grimaszok nélkül tudja továbbadni a kormányzati narratívát. Alexander Butmanovról talán azt gondolta az orosz televízió, hogy nem fog botrányt csinálni, ám a közgazdász ehhez képest akkora show-t hozott össze élő egyenesben, hogy a mutatványát képtelenség faarccal végignézni.

Amikor az orosz tőzsde helyzetéről kérdezték, habozás nélkül kijelentette:

Végső esetben visszamegyek Mikulásnak.

A műsorvezető hölgy valószínűleg nem tudta, hogy lesz ez még ennél rosszabb is, és arra kérte, hogy a viccet félretéve válaszoljon a kérdésre. Erre Bukanov:

Viccet félretéve, essünk túl ezen! Üdvözletem küldöm Szergej Usicsenkónak, aki 12-13 éve ivott a tőzsde halálára. Én ma ezt szódával teszem meg.

Majd megemelte az előtte lévő palackot és így folytatta:

Kedves tőzsde! Közel álltál hozzánk és érdekes voltál. Nyugodj békében, kedves barátom!

A műsorvezető hölgy „ebbű' baj lesz” arcát egészen egyszerűen látnod kell. Mivel a műsor ominózus részletét rengetegen rögzítették, ezt szerencsére meg is teheted.

A moszkvai tőzsde összeomlása természetesen egyáltalán nem vicces, és jelenleg még nem tudjuk, milyen gazdasági hatásai lesznek a világ többi országára, de ezen a bizarr intermezzón azért még kínunkban is ér mosolyogni.

Ez is érdekelhet:

Hatalmasat ment a neten a Time magazin Hitler-Putyin címlapja, pedig a Time-nak semmi köze hozzá

A Twitteren úgy dobálták rá a lájkokat, mintha nem lenne holnap.

(forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában