Fájóan korán hagyott itt minket a színészlegenda, aki még egy bűn rossz filmben is maradandót tudott alkotni. Szubjektív válogatás következik legjobb szerepeiből.

Derült égből Polly

Derült égből Polly nem egy veretes, Oscaron taroló, mély mondanivalójú alkotás. Hoffman miatt mégis felejthetetlenné vált, a zseniális művész olyan szinten hozza a lecsúszott, tehetségtelen, undorító, ám arrogáns színész, Sandy Lyle karakterét, hogy menthetetlenül ott ragadsz a film előtt. És imádod. Olyan klasszikus jeleneteket, szavakat hagyott ránk a fickó, mint a "kosáreső!" és a "szangottam". A szürke jégeralsóban kosarazó, optikailag is büdös, saját magáról filmet forgató egyfilmes "fehér csoki" elviszi a hátán az Anistonnal és Stillerrel csak erősen közepes múvit.

Charlie Wilson háborúja

Ahogy a Derült égből Polly-ban is láthattuk, Hoffman közepes vagy gyenge alkotásokban is képes volt tündökölni, de ha tehetségéhez megfelelő karaktert kapott, egész egyszerűen verhetetlen volt. Ilyen mozi volt a 2007-es Charlie Wilson háborúja, amelyben Tom Hanks és Julia Roberts mellett tűnt fel, és amelyben kábé jobban oldotta meg házi feladatát, mint az egyébként ötöst érdemlő Roberts–Hanks duó. Gust Avrakotos, a pocakos, SZTK-szemüveges CIA-ügynök kábé az első másodperctől a székbe szögez, minden egyes jelentben uralja a vásznat, és egy pillanatra sem egysíkú. Aaron Sorkin forgatókönyvíró nagyon jó mondatokat adott a szájába, amikkel PSH élt is, a zen mesterről szóló anekdotája például örökre velünk marad.

Hibátlanok

Egyenrangú partnerként tolni egy olyan legenda mellett, mint egy jó formában lévő Robert De Niro, nem kis nyomás, de a 1999-es Hibátlanok-ban Hoffman akkorát tolt, mint az Empire State Building. Az agyvérzésből felépülő rasszista, homofób zsaru (De Niro), és az őt újra beszélni tanító transzvesztita Rusty barátsága a kilencvenes évek egyik kellemes pillanata volt, kár, hogy a mozi megbukott, és eléggé el is felejtették. Az a fajta darab, ami ügyesen egyensúlyoz egy dráma és egy komédia határán, úgy, hogy közben nem válik hiteltelenné és bárgyúvá, köszönhetően két, mesterséget magas szinten űző színésznek.

A tehetséges Mr. Ripley

Hoffman ereje abba rejlett, hogy a mellékszerepeket képes volt főszereppé emelni, ha ő bekerült a stábba, már pusztán ez a tény új szintre emelte a produkciót. A tehetséges Mr. Ripley-ben az újgazdag amerikai aranyifjú, Freddy Miles szerepében tűnt fel, olyan alakítással, hogy három másodperc alatt megutáltatta magát a nézővel. Kövér, élveteg, sznob, affektáló, rosszindulatú alak volt, akinek két szerepe volt a moziban: egyrészt a megjelenése után tudta a néző eldönteni, hogy a Jude Law alakította Dickie Greenleaf is egy kis köcsög, másrészt ő volt az egyetlen, aki belátott Tom Ripley álarca mögé. A film rendben volt, szeretjük, de nem evidencia, hogy egy színész ilyen mélységekkel ruházzon fel egy figurát. Hoffmannál ez volt az alap.

The Master

Az Esquire azt írta róla megemlékezésében, hogy Hoffman neve olyan volt egy stáblistán, mint egy garanciapecsét, és mennyire igazuk van. Paul Thomas Andersonnal közösen 1996-ban kezdtek dolgozni, utolsó közös munkájuk a grandiózus The Master volt. Lancaster Dodd szerepe a legnagyobb a poszt-capotés, Oscar-birtokos Hoffman pályafutásában. Az alakításon és a filmen is olyan nehéz fogást találni, mint egy liter vízen, Hoffman ugyanis tulajdonképpen megkedveltet velünk egy olyan embert, akit amúgy nevetségesnek és visszataszítónak kellene látnunk. Ez Hoffman a legjobb formájában: pár másodperc alatt, néhány mozdulattal, gesztussal, pillantással felrajzol belénk egy teljes, egész alakos festményt.

Kótyagos szerelem

Paul Thomas Anderson 2002-es remekművében Hoffman természetesen folyamatosan ellopja a show-t, és bár Adam Sandler is akkorát alakít a filmben, amekkorát sem előtte, sem utána nem tudott összehozni, csak arra fogsz emlékezni, hogyan üvöltötte le Dean Trumbell Barry Egant a telefonon. Már-már nem is kell mondani, de a kissé ideggyenge matracbolttulaj szerepe is fantasztikusan állt neki, és bár állítólag rosszfiút alakítani mindig hálás feladat, igazán emlékezetesnek maradni csak a nagyok képesek. Ő képes volt rá.

A nagy Lebowski

Nem nagy szerep, de sosem fogod elfelejteni. Mr. Lebowski személyi asszisztense, a végtelenül jólnevelt Brandt sok vizet nem zavar, de azt a reakciót, amit akkor láthatsz az arcán (nem nehéz észrevenni), amikor Mrs. Lebowski, avagy Bunny közli Tökivel, hogy bizony lecumizná egy ezresért, biztos, hogy sosem fogjuk elfelejteni. Azt a zavart röhögést sikeresen égette be a retinánkba, és még huszadszorra újranézve is sírva tudunk nevetni rajta.

Tulajdonképpen egy teljes filmográfiát fel lehetne sorolni az Egy asszony illatá-tól kezdve a Boldogságtól ordítani, a Rockhajó-n, a Majdnem híres-en, a Magnóliá-n, a Capote-n, A hatalom árnyékában című filmeken át a végtelenségig. De azok a filmek hiányoznak a legjobban, amiket megcsinálhatott volna.

És ezt olvastad már?
A Microsoft felvásárolta az Activision Blizzardot