A zseniális amerikai színész napra pontosan ma, július 23-án lenne 49 éves. Az utolsó portréjával emlékezünk rá.

Hoffman több filmben nyújtott zseniális alakítást, mint azt itt fel tudnánk sorolni, ő volt az a figura, aki a legpocsékabb Ben Stiller-filmet is fel tudta emelni arra a szintre, hogy komolyan kellett venni. Persze ennél sokkal többről van szó, ahogy az Esquire-ben írták, ha a neve szerepelt egy film stáblistáján, az olyan volt, mint egy minőséget garantáló pecsét. Halála után mi is összeszedtük a kedvenc alakításainkat tőle, nézd meg őket, és aztán nézd meg a filmjeit is.

Hoffman pályakezdő színészként

A döbbenetes, hogy ez a végtelenül tehetséges ember a sikerek ellenére sem volt soha elégedett a teljesítményével, még a sikerei csúcsán is előfordult vele, hogy egy általa nem tökéletesnek vélt alakítás miatt depresszióba zuhant. Egy barátja mesélte, hogy egy Broadway-darabban nyújtott teljesítményével annyira nem volt elégedett, hogy azt tervezte, abbahagyja a színészetet, Franciaországba költözik és angolt fog tanítani.

Hoffman az Apu vad napjai forgatásán

2014. január 19-én, szűk két héttel halála előtt a Sundance Filmfesztiválon járt, ahol két filmjét, Az üldözöttet és a God’s Pocket-et promótálta. A 46 éves, Oscar-díjas színész leült Victoria Will féyképezőgépe elé is, aki ferrotípiás eljárással készített róla egy portrét. Ilyen lett.

2014. február 2-án, tíz nappal később iskolába kellett volna vinni a gyerekeit, de a családjától két háztömbnyire lakó színész nem jelent meg. Egy barátja, az író David Katz és annak barátnője néztek fel hozzá, és a fürdőszobában tűvel a karjában találtak rá a halott színészre. Hoffman 2013 májusában vonult be egy klinikára, hogy megszabaduljon heroinfüggőségétől, és úgy tűnt, ki is kezelték. A rendőrség azonban ötven tasaknyi heroint és egyéb narkotikumot talált a lakásában, a halál oka pedig nem túl meglepő módon túladagolás volt.

„Phil egy nem átlagos filmsztár volt egy olyan korban, ahol mindenki átlagos. Manapság mindenki mesésen néz ki és hasizmai vannak. És aztán itt volt Phil, felállt, és így szólt: hé, én is mondani akarok valamit. Lehet, hogy nem fog jólesni, és kellemetlen lesz, de attól még igaz. Ezért volt rá szükségünk ennyire.”

Ethan Hawke

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés