Nem biztos, hogy a Pieces of a Woman dobja majd fel a hangulatodat, de Mundruczó Kornél világsztárokkal forgatott filmje nem kis teljesítmény.

Azt eddig is tudtuk, hogy Mundruczó Kornélban nagyon sok van, még akkor is, ha a filmográfiája nem éppen egyenletes színvonalú filmekkel van tele, de a rosszabbakat simán el tudta az ember felejteni egy Fehér isten után. Hogy a Jupiter holdja melyik oldalra tartozik, nehéz kérdés, de mindegy, mivel itt a Pieces of a Woman, ami már sokkal inkább a pozitív oldal felé billen, még akkor is, ha sokáig úgy tűnik, mintha az ember csak egy művészi önkielégítést nézne. Nagyon nem.

Több mint két óra tömény szenvedés. Ez kell most neked, amikor a világ amúgy is egy pocsék hely? Nem biztos, és pont ez az a kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt belevágsz.

Csak mert ha belefogsz, és nem nézed végig, mert a franc akarja azt látni, ahogy pár élet összeomlik lassan és módszeresen, ahogy emberek szenvednek egy tragédiától, akkor pont a film lényege nem jön majd át.

A Pieces of a Woman ugyanis nem csak arról szól, hogyan mehet teljesen tönkre egy család, hanem arról is, hogyan próbálják meg a tagjai túltenni magukat rajta, ha lehet egyáltalán. A tragédia, amivel meg kell küzdeniük, egy rettenetes otthon szülés, amit ráadásul Mundruczó filmje meglepő részletességgel követ le. Martha (Vanessa Kirby) és Sean (Shia LaBeouf) boldogsága egy pillanat alatt változik rémálommá, amikor a babájuk születés után nem sokkal meghal, majd elindulnak lefelé a lejtőn, és lesznek egyre diszfunkcionálisabb házastársak.

Persze egy ilyen tragédiát feldolgozni egyáltalán nem lehet könnyen, már ha lehet egyáltalán. És ha azt hiszed, hogy ebben a filmben nagyon sok sírás és ordítozás mentén haladnak a szereplők, akkor nem tévedsz sokat. Nyilván az a kérdés, hogy mennyire lehet átélni a karakterek drámáját, és hogy mennyire játszanak jól a színészek ahhoz, hogy ne akarjuk ezt az egészet a francba kívánni úgy egy óra alatt.

Vanessa Kirby mindent megtesz azért, hogy az ember ne akarjon másfelé nézni, élete alakítását nyújtja, és Shia LaBeouf is megint a szerethetőbb arcát mutatja, de egyértelműen Kirby show-ja ez, és annyira remekül él a lehetőséggel, hogy akár még Oscart is kaphat miatta. Velencében már nyert egy „legjobb színésznő”-díjat, szóval nem lehetetlen az ügy. Vanessa Kirby egyetlen tekintettel képes komplex érzelmeket közvetíteni, nincs olyan pillanata, amikor ne gondolnád, hogy ez a nő elképesztő, szóval igen, tessék megkínálni mindenféle díjakkal, mert megérdemli.

És nem arról van szó, hogy a többiek ne lennének jók. Shia LaBeouf, Ellen Burstyn, Iliza Schlezinger és Sarah Snook is teljesen életszerűvé teszik ezt a nyomorpornót, közülük viszont csak LeBouf kap igazán lehetőséget arra, hogy nagyot alakítson, az ő karaktere sem kevésbé összetett, mint a főhősnőé, Sean azonban mégis egyszerűbbnek tűnik, mindössze azért, mert másképp küzd meg a problémákkal.

Igazából mindenki más utat választ, mindenki titkokat kezd cipelni, és mégsem ezek a titkok roppantják össze a szereplőket, hanem az, hogy képtelenek együtt megoldásra jutni, a saját védekezési mechanizmusuk pedig izomból megy neki a másik védekezési mechanizmusának. Amikor valaki inkább harcolni akar, a másik pedig csendben gyászolni, abból semmi jó nem sül ki. De természetesen történhetnek csodák.

A Pieces of a Woman bármennyire is rettenetesen nehéz film, brutálisan súlyos néznivaló, ami egyáltalán nem való mindenkinek, a végére mégis eléri, hogy csak a remény maradjon meg belőle, a megváltás élménye, hogy tudjuk, minden rettenetes helyzetből van kiút, bár ez a kiút néha nagyon sok áldozattal jár. Ez a film egy mélydrámának álcázott kirakós, aminek a végére minden a helyére kerül, és ha fogékony vagy az ennyire kemény és lassú folyású drámákra, akkor megtalálod benne a számításodat. Mindenki más viszont nem fogja érteni. Mundruczó Kornélnak és Wéber Katának viszont jár a taps ezért a filmért.

A player szerint

  • Rengetegen fogják utálni lassúsága és látszólagos céltalansága miatt
  • De a Pieces of a Woman egy remek kirakós, ami a végére képes felemelni
  • Vanessa Kirbynek tessék már adni egy Oscart miatta!
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában