Sajdik, japán tematika és csokifeszt – akár egymás után is.

Sajdik: Pesti látogatás

A váci Sajdik Gyűjteményben az állandó kiállítás mellett Pesti látogatás címmel nyílt időszakos tárlat, ahol a zseniális Sajdik Ferenc grafikus egészen friss alkotásai is láthatók.

Fotó: Sajdik Gyűjtemény Vác

A szó szoros értelmében is rendkívül színes anyag része a Művészek házai sorozat, de könnyed vonalakkal megrajzolt színészportréi, Szerelmes állatok című festett karikatúrái, valamint a művész pikáns humorát is megvillantó Hölgyek bogarai című tusrajzai falra kerültek. A képeket a 91 éves Sajdik személyesen válogatta ki az ezredforduló után készült művei közül.

Meddig? Április 30-ig.

Hol? Sajdik Gyűjtemény (Vác, Köztársaság út 19.)

Sakuraünnep a Füvészkertben

Amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben, a látogatók – a japán szokásokhoz hasonlóan – takaróra telepedve piknikezhetnek a kertben, gyönyörködhetnek a Sakura fák virágzásában.

A kép illusztráció

A hétvégi programokon lesz többféle japán harcművészeti bemutató, japán tradicionális fegyverkiállítás, japán dobegyüttes bemutatója, irodalmi est, japán kokesi baba workshop és kiállítás, gooktatás, japán zene koncertek, mangabemutató és -találkozója.

Mikor? Április 2–3., 9–10., szombat–vasárnap, naponta 9–17 óráig. Részletes program itt.

Hol? Füvészkert (Budapest VIII., Illés u. 25.)

Édes élmények a Corvin sétányon

Különleges csokoládék, forró italok, édességek, palacsinta, churros, buborékgofri, makaron, fánkok lesznek a Csokoládé és Édes Napok Fesztivál főszereplői.

A kép illusztráció.

A cukorsokk ellen lángossal, grillekkel, sörökkel, borokkal, pálinkákkal lehet védekezni.

Mikor? Április 1–3.

Hol? Budapest VIII., Corvin sétány

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában