Ridley Scott csak annak nem hozott ajándékot, aki nem tudja, hogyan kezelje az új filmjét. A Prometheus nagyon jó mozi, csak tudni kell, hogyan bánjunk vele.

Kétféle verzió lehetséges: az Alien kvázi előzményfilmjének véres képeit szeretnénk látni leperegni a szemünk előtt a hatalmas IMAX vásznon, 3D-ben, vagy csak egy jó blockbusterre vágyunk, ami valahol a hideg világűrben játszódik, rémisztő lények szambáznak bikiniben az emberi testeken, a fröcsögő paradicsomlé kellős közepén. Bonyolultabb az ügy, mint egy százismeretlenes egyenlet, mivel többségében az utóbbi felfogással járunk jól, viszont ha azt is szemünk előtt tartjuk, hogy a Prometheus csak az első epizódja egy újabb esetleges sci-fi sorozatnak, akkor közel hibátlan darabbal állunk szemben, bármelyik verziót is választjuk.

1. verzió: Blockbuster

Nyáron nem nagyon látsz majd jobb filmet ennél, persze Batman bátyánk betyárkodását és feltételezett hősi halálát leszámítva. A Prometheus annyira gyönyörűen megkomponált, egyszerre hideg és részletes, hogy az mostanában példátlan, pláne az igencsak gyengus sci-fi felhozatalban. Szépen adagolja a feszültséget, aztán lecsap, mint egy megveszekedett adóellenőr, gyomorba vág (a film egyik pontján vehetjük akár szó szerint is), undorító, de hát ezért is ülünk be, a pénzünkért nem a Hupikék Törpikék vs. Predator mozit szeretnénk látni, bár az utolsó Törp-kalandot elnézve lehet, hogy jobb lenne a kékségeket átadni a csúnya ragadozónak uzsonnára.

Az első egy óra közben ugyan egy kicsit laposakat pislogunk, de ennyi idő kell ahhoz, hogy megismerjük a fontosabb karaktereket, hogy mindenki kapjon egy-egy jó sort, és hogy újra konstatálhassuk, abból a szerből kérnénk mi is, amit Michael Fassbender fogyaszt. Az android David szerepében ugyanis már megint akkorát alakít, hogy arra egy életen át emlékezni fogunk. A második egy óra patikamérlegen kimérve hozza, ami elvárható tőle: durva, emlékezetes jeleneteket, remek színészi játékot az utolsó mellékszereplőtől is (Noomi Rapace és Charlize Theron csillagos ötösre vizsgázik), és jó öreg ismerősünket, a bezártság érzést, ami nélkül a horror hús nélküli hamburger lenne csupán.

2. verzió: Alien prequel

Ridley Scott sokáig maga sem tudta eldönteni, hogy akkor most az Alien előzményfilmjét akarja leforgatni, vagy egy teljesen új univerzumot szabadítana ránk, és ez valahol meg is látszik a filmen. Maga a fekete rosszcsont csak érintőlegesen kerül képbe. Tény, hogy megtudunk valamit a születéséről, de nem fontos a szál a történet szempontjából. Ami aggasztóbb, hogy az előbb említett fontos szálról semmit sem tudunk meg, a későbbiekben csak több lesz bennünk a kérdés, választ viszont egy kanyit sem kapunk. Ezzel alapvetően semmi baj sem lenne, ha mondjuk tudnánk, hogy a Prometheus 2 kb. egy év múlva érkezik, de egyelőre csak annyit lehet tudni róla, hogy Scott minél előbb le akarja forgatni.

Csak bizonyos momentumok utalnak arra, hogy az Alien prequeljét nézzük: pl. a Weyland Industries megjelenése és igen, van benne „élien”. De annak kidolgozatlansága miatt nem biztos, hogy baj lett volna, ha kihagyják az egész vonalat, viszont valamiért ott motoszkál bennünk a kérdés, hogy Ridley talán tudja, mit akar kihozni belőle a következő részben. A forgatókönyvíróknak, Damon Lindelofnak és Jon Spaihts-nek még ahhoz is van képe, hogy fontos történések okát ne fejtse ki, amit felfoghatunk orbitális hibának is, de jobb lesz arra gondolni, hogy jön a folytatás, ahol reményeink szerint megtudjuk néhány szereplő cselekedeteinek okát, és a fő konfliktusforrást is kibontják előttünk.

Ha úgy vesszük, a Prometheus az Alien előzményfilmjének előzményfilmje. Önmagában kicsit nehezen állja meg a helyét, túl sok a megválaszolatlan kérdés, de még így is annyi maradandó jelenetet tartalmaz, és annyira hatásos, hogy kísérteni fog minket hosszú időkön át. Mikor kijössz a moziból, azt hiszed, felejthető. De akkor miért gondolkodsz rajta még mindig? És miért kezd el egyre jobban tetszeni? Na tessék, újabb megválaszolatlan kérdések…

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot ránk a Facebook oldalunkon, és tálcán kapod a legérdekesebb anyagainkat!

Nézd meg a Prometheusról készült feliratos összeállításokat és interjúkat is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés