Régen minden jobb volt? Elővesszük a 90-es évek, illetve az ezredforduló környékének jó nőit, szexszimbólumait. A remek adottságú Konta Barbi és Szabó Erika után az igazán elismert színésznő, nem szégyellős Marozsán Erika következik.

A New Yorkban élő, de gyakran Németországban dolgozó Marozsán Erika 44 évesen is az egyik legvonzóbb magyar színésznő, és már elég komoly pedigréje van. Elismert művész, aki jó ideje külföldön él és dolgozik, de például a nagy sikerű Terápia című sorozatban itthon játszott. És gyönyörű volt.

Azt például tudtad, hogy Erika szerepelt az Oscar-díjra jelölt One-Day Crossing (Egy nap története) című magyar-amerikai rövidfilmben 2000-ben?

Erika 2012-ben hosszabb interjút adott nekünk, abban érdekes üzenetet küldött, amit ars poeticának is felfoghatunk:

"Ha üzenhetnék 20 évvel ezelőtti önmagamnak, akkor azt mondanám, hogy csináljon mindent ugyanúgy. Vállaljon rizikót, mert az még édesebbé teszi az életet, ha lehet azért olvasson és tanuljon még többet! És ha üzenhetek a jövőbe, akkor én skandináv textilművész szeretnék lenni, mert elképesztő hasonlóságot érzek velük. Ott mintha együtt lennének, együtt lélegeznének a különböző generációk. Igen, öregkoromra 80 éves skandináv néni szeretnék lenni! Olyan, aki blogol, és még érdeklődik a világ iránt. Aki kapcsolatban van más generációkkal. Erre a szellemi frissességre vágyom! Vagy nem is, hanem New York-i kalapos lennék!"

Erika huncut, elegáns díva, csábos, elérhetetlen, szóval sokoldalú:

A színésznő akkor sem hátrált meg, ha meztelenkedni kellett, noha nem kereste ezeket a szerepeket. Mi nem bánkódunk, hogy rábólintott pár olyan forgatókönyvre, amiben előkerülnek gyönyörű mellei.

Ezt mesélte nekünk pár éve: "Rossz produkcióban rossz meztelenkedni. Ha meg jó a film, akkor elviseli az ember. Lelkileg egyébként néha ugyanolyan nehéz levetkőzni, mint testileg. Én azok közé tartozom, aki – bármilyen furcsa –, kerüli ezeket a szerepeket."

Azért szerencsére nem kerülte el mindet, így kamaszkorunk legerotikusabb jeleneteit és legemlékezetesebb melleit is neki köszönhetjük a Szomorú vasárnap-pal és a Pannon töredék-kel.

 

És volt, hogy nőt is ágyba vitt.

A színésznő az Ich will dich (Akarlak) című német tévéfilmben egy leszbikus nőt játszott, aki elcsábít egy hetero asszonyt. Íme:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés