A Sony a szerdai leleplezést követően közzétette a PlayStation 5 méreteit. Ebből már sejteni lehetett, hogy a konzol nem lesz kicsi, és most jött néhány kép, melyek igazolják ezt a sejtést, sőt, a segítségükkel most már biztosan tudjuk: a PS5 egyszerűen robusztus lesz.

Na de először a puszta számadatok, ha esetleg ezek alapján neked fejben már azonnal megjelenne a gép a tévéd mellett/alatt: a lemezmeghajtóval szerelt PS5 szélessége 390, magassága 104, mélysége pedig 206 mm lesz. A digitális, lemezmeghajtó nélküli változat szélessége és mélysége ugyanez, a magassága azonban csak 92 mm. Az előbbi 4,5 kilogrammot, az utóbbi 3,9 kilogrammot nyom a mérlegen.

Most pedig jöjjön a vizuális mankó, melyet a tajvani National Communications Commission nevű hatóság tett közzé az interneten:

Ez már egy fokkal közelebb visz ahhoz, hogy jelenleg rendelkezel-e ekkora szabad hellyel a tévéd környékén, de van egy még ennél is szemléltetőbb képgyűjtemény, amit viszont egy japán illusztrátornak köszönhetünk.

Az illető megrajzolta és egymás mellé pakolta az újgenerációs konzolokat, vagyis a PlayStation 5-öt és az Xbox Series X-et, két jelen generációs géppel, a PlayStation 4-gyel és a Nintendo Switchcsel együtt.

Íme:

Akik a hagyományosabb formákat kedvelik, már eleve idegenkedhettek kicsit a Sony új gépének formájától, most pedig már azt is tudják, hogy a PlayStation 5-öt egészen biztosan nem fogják tudni bepakolni arra a polcra, ahol a PS4 még éppen kényelmesen elfért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Így nézett ki egy férfitest-szépségverseny 1941-ben

Annyira vicces lett Ryan Gosling Beavisként, hogy gyakorlatilag a jelenet összes szereplője elröhögte a szövegét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés