Valószínűleg annak is megvannak az előnyei, ha valaki pornószínésznővel jár. Persze, kell hozzá idegrendszer, de ha ezt sikerül megugrani, olyan előnyök huppannak olykor az ember ölébe, mint amit Samantha Saint párja kapott a negyvenedik születésnapjára.

Maga az idén 34 éves hölgy mesélte el egy podcastben, hogy a kerek szülinap előtti napokban feltette a nagy kérdést a pasijának:

Ha bárkit megkaphatnál, kivel szeretnél lefeküdni?

Ha átlagemberekről szólna a sztori, már javában visítana a sziréna a fejekben, hiszen ha ilyesmit kérdez az asszony, a megfelelő válasz egy kis színlelt felháborodással a következő: Drágám, hiszen nekem csak te kellesz, tudod.

Saintéknél viszont nem így mennek a dolgok. A csávó fel is sorolt kapásból három-négy másik pornósztárt, és onnan tudjuk, hogy nem egy hülyéről van szó, hogy fura módon a kedves barátnő mindegyiket ismerte személyesen is.

Saint tehát lefoglalt egy szállodai szobát Las Vegasban a szülinap hétvégéjén és odacsődítette a felsorolt nevek tulajdonosait, majd egy gyors becsibészelés után ráeresztette őket emberünkre.

Íme, az ötven legszebb pornószínésznő

Egyszer s mindenkorra letudjuk ez irányú kötelezettségeinket: tessék, az ötven - szerintünk - legszebb pornószínésznő. Mazsolázz!

A sztoriban természetesen van egy kis csavar, hiszen miközben a pasi a pornós barátnőkkel hetyegett, Saint a szomszédos szobában apríttatta magát egy másik hímneművel. Bizony, az élet nem fenékig tejfel, viszont nem hinnénk, hogy a párocska mindennapjaiban gyakran bukkanna fel a féltékenység.

Linkért könyörgés helyett egészen nyugodtan írd be a művésznő nevét a Google keresőbe! A hölgy egyébként már nem filmez, a macerás forgatások helyett az OnlyFansen dolgozik a szebb jövőért.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés