74 éves korában elhunyt Vajna András, akinek a filmrajongók olyan mozikat köszönhetnek, mint a Rambo-filmek, a Terminátor-franchise, az Angyalszív vagy a Die Hard 3. Világsztárok is gyászolják a sikeres producert.

Sylvester Stallone az Instagramjára feltöltött képpel emlékezik.

A kép mellé azt írta, hogy ez egy nagyon nagyon szomorú nap.

"Andy Vajna producer, akinek a Rambót köszönhetjük, a mai napon elhunyt. Igazi úttörő volt, akit becsültem a bátorságáért."

Arnold Schwarzenegger a következőt osztotta meg a Twitteren:


Andy Vajna kedves barátom volt, és igazi hollywoodi forradalmár. Bebizonyította, hogy nincs szükség nagy stúdiókra ahhoz, hogy az ember olyan filmeket csinálhasson, mint a Terminator 2 vagy az Emlékmás. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnagylelkűbb ember, akit ismertem. Hiányozni fog.

Antonio Banderas is búcsúzott.

"Viszlát barátom! Köszönök mindent!"

Az 1944. augusztus 1-jén született Vajna András 12 évesen szüleivel együtt hagyta el Magyarországot, majd Los Angelesben kezdtek új életet. A későbbi üzletember-vállalkozó parókaüzletet működtetett, majd egy ázsiai filmforgalmazó cégnél dolgozott, végül pedig a Mario Kassarral közösen alapított Carolco Pictures élén olyan kultfilmek felett bábáskodott, melyeken a nyolcvanas-kilencvenes években egy egész generációnyi filmrajongó nőtt fel.

(Nem szokásunk, de most alázatosan megkérjük azokat, akik a frusztrációjukat gyalázkodó és kegyeletsértő kommentek formájában élnék ki, hogy ne tegyék!)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés