A színész, aki a filmjei nagy százalékában nem éli meg a stáblistát, most végre elárulta, melyik filmes elpatkolására a legbüszkébb.

Tényleg annyira sokszor harapott már fűbe a vásznon, hogy emiatt egy két lábon járó mémmé vált. Nem csoda, hogy amikor három éve betöltötte a hatvanat, ezt mi ilyen stílusosan ünnepeltük meg:

Sean Bean 60 éves, úgyhogy itt az ideje megnézni az összes filmes halálát

Az ember, aki a legtöbbször halt meg, mégis él, ma töltötte be a 60-at. Jó egészséget neki, és... még több halált?

A születésnapja után az interneten elkezdett egyre népszerűbb lenni a #NeNyírjátokKiSeanBeant hashtag, melynek hatására végül ő maga is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy elkezdte visszautasítani azokat a szerepeket, melyekben a karakterét idő előtt kinyírják, ami egészen kiváló mémtörténelmi pillanat volt.

Természetesen mi is megemlékeztünk róla:

Sean Bean ezután nem vállal olyan szerepet, amiben meghal

A színésznek egy kicsit elege lett. Támogatjuk.

Szóval Bean mozis elhalálozásai nem először szolgálnak kiváló témául a filmkedvelők számára, akik most ismét felkaphatják a fejüket, ugyanis végre maga a sztár is elmondta, az összes kimúlása közül melyik áll a szívéhez a legközelebb.

A The Guardian munkatársának adott interjút, melyben természetesen az is felmerült, hogy Hollywood előszeretettel használja őt golyófogónak, ő pedig olyan frenetikus kijelentésekkel örvendeztette meg a magazin olvasóit, mint például

Elkezdtem a végétől visszafelé kezdve olvasni a forgatókönyveket, hogy lássam, játszom-e még az adott film végén.

Azért azt is elmondta, hogy igazából nem lázad a dolog ellen, hiszen ha a szerep jó, akkor szerinte érdemes meghalni érte.

Aztán szóba került a cikkünk címében is említett téma, amire végre Bean egyszer s mindenkorra ezzel zárta le a találgatásokat:

Boromir halála volt valószínűleg a legjobb, amit valaha eljátszottam. Annyira hősies és tragikus volt!

Aztán hozzátette:

Valóban arról lettem híres, hogy meghalok a vásznon, de most inkább életben maradnék, ha nem bánjátok.

Természetesen mi is hosszú és egészséges életet kívánunk Mr. Beannek – bocsánat! –, és mivel most már azt is tudjuk, hogy A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című klasszikusban bemutatott elhalálozásnál már úgysem láthatunk szebbet vagy jobbat tőle, igazából az sem baj, ha ezentúl a sztár a vásznon is megéri a végefőcímet.

Ez is érdekelhet:

A Trónok harca írója már látta a Sárkányok háza teljes első évadát és nem tett lakatot a szájára

George R. R. Martin elmondta, szerinte milyen lett a Trónok harca spinoff-sorozatának első tíz epizódja.

És ezt olvastad már?
Banki ügyintéző úgy még nem küldött el az anyjába ügyfelet, mint ez a bankkártyacsaló