Az eredeti széria után Denzel Washington bújt a kőkemény főhős bőrébe két film erejéig, és hát persze, hogy az új főszereplő egy nő lesz. De ezzel még nem lenne baj.

Mert hát annyi nagyon tehetséges nő létezik a világon, akire rá lehetne bízni a The Equalizer sorozatformára való visszatérését (a filmek is egy 80-as évekbeli szériából készültek), de valamiért Queen Latifah-ra gondoltak a castingon. Ő lesz egyébként a sorozat executive producere is, és a leírásból úgy tűnik, nagyjából pont ugyanarra lehet majd számítani, mint eddig. Latifah egy olyan figura lesz, akit akkor lehet majd bevetni, amikor már senki másra nem lehet számítani. Ez egyébként a castingbizottság döntésének leírására is igaz lehet. Egyelőre egy pilotot kell leforgatniuk hozzá, és azt már lehet tudni, hogy semmi köze nem lesz a Denzel Washington-féle filmekhez. A CBS-en fut majd a sorozat, és egyelőre sehogy sem tudjuk elképzelni, hogy jó legyen, de a remény hal meg utoljára. És persze Robert McCall.

Láttad már, amikor Denzel Washingtonnal beszélgettünk Londonban A védelmező 2-ről?

"Olvastam a forgatókönyvet, tudtam, hogy nyerni fogok!" – Denzel Washington-interjú

Londonig repültünk, hogy elbeszélgessünk Denzel Washingtonnal, hogyan lehet még mindig ennyire kemény 63 évesen. És hogy kiderüljön, tényleg ő-e a legkúlabb élő ember a világon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában