Régóta pletykálják, hogy Stallone a Schwarzeneggerrel folytatott régi viszálya miatt vállalta el a szörnyű vígjátékot. Arnie most bevallotta, hogy a hír igaz, és el is mesélte, hogyan történt.

Az Állj, vagy lő a mamám! egy igazi borzalom volt. Maga Stallone is úgy tartja, hogy ez az univerzum legrosszabb filmje, beleértve a különféle alienek által forgatottakat is, amiket még nem is láthattunk. Ő már csak tudja. Jónéhány éve kezdték rebesgetni, hogy Stallone miért is vállalta el pontosan ezt a förtelmet, tulajdonképpen azért, mert Schwarzenegger trükkösen rávette, hogy bukjon bele, és most maga Schwarzi vallotta be, hogy a hír igaz. Tulajdonképpen az történt, hogy a két akciócsászár anno mindenben versenyzett egymással. Fontos volt, hogy kinek vannak nagyobb izmai, kinek a filmje hozott több pénzt, kinek vannak jobb testzsírszázalék-értékei, kinek vannak nagyobb fegyverei a vásznon. Mindenben. Tényleg.

Amikor elkészült az Állj, vagy lő a mamám! forgatókönyve, Arnie-nak ajánlották a főszerepet, aki elolvasta a szkriptet, konstatálta, hogy iszonyúan rossz, majd rájött, hogy tulajdonképpen előnyt is kovácsolhatna a helyzetéből. Elhintette, hogy nagyon érdekli a projekt, kért egy irreálisan magas összeget, mert tudta, hogy ezután megkeresik Stallonét is egy kisebb gázsival, hiszen Hollywoodban így működnek a dolgok. És valóban ez is történt, Schwarzenegger és pályatársa között pedig annyira elharapózott a viszály, hogy Sly egyből rábólintott, csak hogy elvihesse Arnie elől a szerepet. A többit már mindenki tudja. Rettenetes kritikusi és nézői értékelések sora, és egy film, amit még Stallone is legszívesebben elfelejtene. Ha nem láttad... akkor ne is akard megnézni. Ez a sztori viszont valahol elég vicces, és biztosan röhögnek már a sztori szereplői is rajta. Vagy csak ez az egész "összebarátkoztunk már az évek során"-történet Sly egy jól kidolgozott bosszúja, és valamikor lecsap Arnie-ra. Készítjük a popcornt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában