Alapvetés, hogy a Star Wars nem sci-fi, hanem fantasy, vagyis már rég nem keressük a franchise darabjaiban a tudományos igényességet. Van azonban a legendáriumnak néhány olyan visszatérő motívuma, melyek fölött a saját szórakozásunk érdekében hajlandóak vagyunk szemet hunyni, de azért tudjuk róluk, hogy eget rengető hülyeségek. Össze is szedtünk ilyenből ötöt.
Egymutatványos bolygók
Nem kell ahhoz sem csillagásznak, sem földrajztudósnak lenni, hogy az ember belássa, a Star Wars planétáival valami nagyon nagy baj van. A messzi-messzi galaxisban valamiért borzalmasan egysíkú az élet, hiszen az összes lakható égitestet simán le lehet írni egyetlen szóval: jégbolygó, sivatagbolygó, dzsungelbolygó, óceánbolygó, lávabolygó és így tovább. Mindegyiknek pont annyira változatos az ökoszisztémája, mintha egy besavanyodott könyvelőt kértek volna meg arra, hogy engedje szabadon a fantáziáját.
Ez aztán csak az egyik baj, a másik még ennél is szembeötlőbb. Valaki mondja már meg, hogy van az, hogy ha a film egyik hőse valakit keres például a Tatuinon, leszáll a bolygó felszínére, és vagy pont ott találja magát, ahol az a szerencsétlen bújkál, vagy csak egy szomszéd településre kell átslattyognia érte? A Föld nem különösebben nagy golyóbis, a felülete mindössze 510 millió négyzetkilométer, mégis, ha valakiről csak annyi információval rendelkeznél, hogy a Földön bujkál, hogy a vérbe' találnád meg? Nos, ez a feladvány valahogyan nem okoz gondot a Star Wars forgatókönyvíróinak.
Robbanások az űrben
Ez pedig még az előzőnél is nagyobb blama, amit már az első rész idején megtanultunk nem firtatni: mégis, mi a fenétől villannak fel azok a látványos tűzgolyók az űrcsaták során? És ha már itt tartunk, mik azok az öblös durranások? Mert ugye az égéshez oxigén, a hang terjedéséhez pedig valamiféle közvetítő közeg kellene, az űr vákuumában meg mindkettő hiánycikk.
Pont emiatt egészen érthetetlen azoknak a hardcore fanoknak a kárálása, akik Az utolsó Jedik idején habzó szájjal küldték el Rian Johnsont a fenébe, amiért űrbombázókkal merészelte kezdeni a filmjét. Valóban, az űrben nem lehet bombázni, hiszen zéró gravitációban a dolgok hajlamosak nem leesni, no de a látványos robbantgatás legalább ekkora baromság, és akkor már legyünk következetesek!
Persze, a dolgok az űrben is felrobbanhatnak, de az közel sem lenne olyan látványos, mint a Star Wars-filmekben. Maximum egy villanást látna a kamera, amint a pusztulásra ítélt objektumban található éghető gázok egy szemvillanás alatt darabokra tépik azt a valamit, majd egy rakás törmelék indulna el az űr sötétjébe, melyek egészen addig repülnének, amíg nem ütköznének valami mással. Igen, ez valóban nem lenne túl látványos, de legalább nem is kapnának tőle röhögőgörcsöt a fizikusok.
A fénykard
Vagy lézerkard, ahogy Luke a gyermekkorgyilkos Az utolsó Jedik elején mondja. Nos, ez a dolog, úgy, ahogy van, totális hülyeség. Gyorsan tegyük is hozzá, hogy ez a fegyver a mozitörténelem legkirályabb tárgya, de akkor is súlyosan telibe kellett tojni a fizika alapvető törvényeit, hogy ez az egész a vásznon működhessen. Először is, a fény, ha elindul egy irányba, nem áll meg másfél méter után magától. De ha ezen jótékonyan túllépünk, ott a másik probléma, az a suhogó, surrogó hang, ami ismét csak nélkülöz mindennemű tudományos hátteret.
Ugyanígy, ha léteznének maroklőfegyver méretű lézerfegyverek, azokból sem szakaszokban surrogna kifelé a lézernyaláb, hanem egyetlen, megszakítások nélküli sugárban, hangot pedig egészen biztosan nem adna ki ez sem.
A haditechnika
Ez is egy érdekes helyezett, lévén a Star Wars világában csak úgy hemzsegnek a furábbnál furább, indokolatlanabbnál indokolatlanabb és nagyobbnál nagyobb pusztító eszközök, csak azt nem tudja senki, hogy ezekre egyébként miért van szükség. Mert ha belegondolsz, például A Birodalom visszavág lépegetői pont semmire nem jók. Mégis, miért akarna a Birodalom olyan óriási, kutyaformájú tankokat gyártani, melyek már ránézésre elviszik a Dagobah éves GDP-jét, gyakorlatilag csak egyenesen tudnak menni, borzasztóan nehéz őket navigálni, és egy csörlővel felszerelt egyszemélyes géppel orra lehet őket buktatni?
Aztán a Halálcsillag. A dolog persze remekül néz ki, de egy ilyen fegyver összepakolását az emberiség a Föld összes erőforrásának felhasználásával sem tudná megoldani. Persze, egy messzi-messzi galaxisban egészen biztosan jobbak a lehetőségek, de akkor is teljesen felesleges pénzszórásnak tűnik az egész, még akkor is, ha ezzel a fegyverrel bolygókat lehet elpusztítani. Az elrettentést egy minimális stratégiai érzékkel megáldott uralkodó is meg tudná oldani sokkal kevesebből, anélkül, hogy felköltöztetné a seregét a világűrbe.
Az űrlények
Nemcsak a bolygók, de a galaxis lakosainak tekintetében sem szárnyalt magasra az alkotók fantáziája. Tudjuk, hogy a nevetséges űrlényekre nem ér beszólni, hiszen valahol ez is megadta annak idején az alkotás báját, arról nem is beszélve, hogy George Lucas tíz körömmel kaparta össze az első filmre a pénzt, így nem költhetett milliókat jelmeztevezőkre... de akkor is! Érthetetlen, miért nem tudtak később sem elvonatkoztatni a humanoid űrlényektől. Senkinek nem jutott eszébe, hogy különböző életfeltételek és életkörülmények között egészen máshogyan folyhatott le az evolúció, mint például a Földön?
A Star Wars lényeinek túlnyomó többsége pontosan ugyanazokkal az érzékszervekkel és végtagokkal rendelkezik, mint az emberi faj, csak a színük, a formájuk, méretük és testmagasságuk más, pedig különböző bolygókon egészen különböző életformák is kialakulhatnak.
Ha ezzel sikerül is megbarátkozni, a fajok közötti kommunikációt ugyanilyen sután kezelik a filmek. Nem azt mondjuk, hogy George Lucasnak ki kellett volna találnia egy új nyelvet, mint ahogy a Star Trek alkotói tették a klingonnal, de azért az talán megért volna némi magyarázatot, miért karattyol mindenki a saját nyelvén a másiknak, és ennek ellenére miért zavartalan mégis a kommunikáció. Chewbacca bömbölését például valahogyan mindenki megérti, hogy R2-D2 prüntyögéséről ne is beszéljünk.
Ez is érdekelhet: