Teszteltük a Super Mario 3D All-Starst, ami az első három 3D-s Mario-játékot tartalmazza. Nem remake-elve. Nem felújítva. Mégsem rossz. Hogy lehet ez?

A Nintendo elég fura, de azért valahol érthető döntést hozott, amikor Mario 35. szülinapjára egy csomagban kiadta Super Mario 3D All-Stars néven a Super Mario 64-et, a Super Mario Sunshine-t és a Super Mario Galaxyt. Annyiból érthető, hogy ezek a játékok mérföldkövek voltak a karakter 3D-s átalakulása során, annyiban viszont nem, hogy ennél azért egy All-Stars pakk jóval bővebb is lehetne. De nézzük fizikai oldalról: az viszont már nem férne fel egy kártyára, a kártya+digitális letöltés kombóból pedig az utóbbi elég izmos lenne, ha a többi játékot netről kellene lehúzni. De lehet, hogy lett volna értelme. Vagy inkább talán másnak lett volna értelme. De ne szaladjunk ennyire előre.

A 3D All-Stars pakk egyébként még annak is megdobogtatja a szívét, aki csak közepesen érdeklődik Mario iránt, aki pedig imádja, az most végre megkaparinthat három epizódot, amit magával vihet bárhová a Switch-nek köszönhetően. Ráadásul most sokkal nagyobb felbontáson futnak ezek a címek, csak hát… ettől még nem lesznek feltétlenül sokkal szebbek is.

És itt a csomaggal szemben érkezett másik kritika, ami valahol jogos: nem kellett volna-e remake-elni inkább ezeket az epizódokat ahelyett, hogy drága pénzért kitolták újra az orrod elé? A válasz nem ennyire egyszerű. A végeredményt látva nem különösebben hiányzik egy teljes remake, bizonyos dolgokon viszont kellett volna javítani, de akkor meg odavész a régi játékélmény. És ez a Sunshine esetében sokak számára nem feltétlenül lett volna baj.

De kezdjük a Mario 64-gyel. Egy 24 éves játékról beszélünk. A legelső 3D-próbálkozásról, ami mai szemmel már inkább megmosolyogtató, mint innovatív, de tény, hogy a hangulata elég jó. És valami veszett idegesítő. Akkor még nem tudták, hogyan lehet 3D-platformjátékot alkotni úgy, hogy minden finoman és olajozottan működjön, ezért a mozdulatok és a játékmechanika is darabosak, mintha baltával faragták volna őket, és ha nem ehhez vagy már hozzászokva 2020-ban, akkor újra megtanulhatsz káromkodni is jónéhány ponton. Mai fejjel a Super Mario 64 egy baromi nehéz játék, ha először játszod, akkor pedig jó eséllyel ugrasz is majd a következő címre „ez is megvolt, hagyjuk” felkiáltással.

Az igazi rajongó viszont még mindig szeretni fogja. Sokkal szebb lett 720p-ben, és bár tulajdonképpen nem nyúltak hozzá a játékhoz, handheld módban igazán jó móka is tud lenni, csak éppen teljes nyugalmi állapotban kell nekifogni, különben megrág és kiköp. Eljárt felette az idő, de képes nosztalgikus élményeket előhozni az emberből, az irányítása teljesen jó, dokkolva viszont már erősen látszanak a grafikai határai. Nem vele fogsz játszani sokat.

Akkor inkább a Sunshine? Na igen, a GameCube-ra kijött Mario-epizód talán az egyik legmegosztóbb rész, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a csomag majd igazságot szolgáltat neki. A Sunshine lényege ugyebár a Marióra csatolt vízpermetező volt, amivel fel kellett takarítani a pályára folyt szmötyit, vele kellett legyőzni ellenfeleket és még akár jetpackként is használhattad, magyarul elég kreatív kis találmány volt, ami feldobta a szériát, ráadásul a sztorija sem volt rossz.

De az irányítása valami bődületesen pocsék, és így 18 évvel a megjelenése után ezt ki lehetett volna javítani valahogy Switch-en. Nem tették. GameCube-on a kontroller analóg triggereivel lehetett állítani a víznyomást, itt analóg trigger nincs, ráadásul alig lehet pontosan célozni a Fluddal, így viszont néha kínszenvedés a játék, de a hangulata és a kreatív megközelítés varázsa simán elviszi a balhét. Grafikailag egyáltalán nem hasonlítható már a 64-hez, ráadásul a magasabb felbontás egészen maivá varázsolja, bár azért a textúrákon eléggé meglátszik az idő vasfoga, de csak itt-ott, ha ezt hajlandóak vagyunk elnézni neki (egy kis remaster nem ártott volna), akkor kifejezetten szép, színes és üde játék lett a felfrissített Sunshine, csak éppen az irányítást kell szokni, de nagyon.

És akkor elérkeztünk a csomag fénypontjához, a Super Mario Galaxyhoz. Nem véletlenül tartják sokan ezt a részt az első igazán erős 3D-Mario-epizódnak, mert a Galaxy még 13 évvel a megjelenése után is egyszerűen állat. Olyan játék, ami az első perceitől kezdve magába húz, ráadásul nyoma sincs irányítási bakiknak, minden gyönyörűen működik, minden kerek, nem érezni tervezési hibákat, mondjuk úgy, hogy nagyon beérett.

Grafikailag abszolút kiállta az idő próbáját. Ha handheld módban játszod, simán odatehető a mai Switch-játékok mellé. Színes, szép textúrákkal megáldott, 60 FPS-sel stabilan futó remekmű. Tévén nézve azért már néhol látszik, hogy mégiscsak egy régi játékról van szó, de egyáltalán nincs oka szégyenkezni semmiért. A Super Mario Galaxy egyszerűen ennyi idő után is lenyűgöző. A sztori nem különösebben extra, de a fizikája, a kisebb-nagyobb bolygókon rohangálás, a játékba ölt rengeteg kreatív energia 2020-ban is irdatlanul szórakoztatóvá teszi.

A Wii-s irányítás ugyebár nem gond a Switch-nek, ha lecsatolod a Joy-Conjait, de a nagy kérdés az volt, hogy hogyan működik handheld módban, hiszen az eredeti verziója abszolút a mozgásérzékelős kontrollerre lett fazonírozva. Az a helyzet, hogy baromi jól működik úgy is. Egyszerűen az érintőképernyővel oldották meg a problémát, és teljesen jól működik a dolog. Mario forgását az Y-gombra pakolták, de ha akarod, akár a konzol megrázásával is működik, csak kevésbé hatékonyan. Látszik, hogy ebbe a részbe tettek több energiát, és itt adódik egy nagy kérdés, egy ötlet, ami lehet, hogy szimpatikusabbá tette volna ezt a csomagot.

Nem kellett volna inkább egyben kiadni a Galaxy 1-2-t, és a másik két részt remake-elni? Nem hiszem, hogy kevesebb fogyott volna egy Galaxy-pakkból, az első két 3D-játéknak viszont nem ártott volna egy kicsit nagyobb törődés, ha remake-elték volna őket, akkor ugyanúgy megvette volna őket boldog-boldogtalan. Ráadásul az is fura, hogy eléggé limitált a 3D All-Stars elérhetősége, csak jövő márciusig lehet bezsákolni, és nem is feltétlenül olcsón.

Hogy érdemes-e beszerezni? A Galaxy miatt mindenképp. Ha nagy rajongója vagy az első két játéknak, és szeretnéd bárhol játszani, akkor pedig ez az ajánlat visszautasíthatatlan. Nagy változásokra ne számíts, de mindhárom játéknak jót tesz a magasabb felbontás, handheld módban a Sunshine és a Galaxy eléggé jól is néznek ki (főleg az utóbbi). Ha úgy nézzük, akkor 3 olyan játékot kapsz egy áráért, ami még mindig képes lekötni az embert, megfelelően hosszúak is, bár a Super Mario 64 és a Sunshine mára már nem maradtak annyira kellemes élmények, nosztalgiázni viszont jó velük. Az meg már csak hab a tortán, hogy a zenéket is végighallgathatod egy saját lejátszóban. Szóval addig csapj le erre a csomagra, amíg tudsz. Már ha akarsz.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.